Szilágyi Liliána

Mélyen apja szemébe nézett Szilágyi Liliána: ez itt a végső búcsú

Szilágyi Liliána
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 19. 10:00
Szilágyi Liliána hosszú idő után először találkozott szemtől szemben apjával, Szilágyi Zoltánnal.
Bors

Becsületsértés vádjával Szilágyi Zoltán feljelentette lányát, Szilágyi Liliánát, aki azzal vádolta apját, hogy molesztálta őt. A per pénteken kezdődött, és az úszónő ügyvédje, Keviczki István a Borsnak elmondta, apa és lánya a botrány kirobbanása óta tulajdonképpen először találkozott egymással.

Igen, szemtől szemben először, leszámítva egy nagyon rövid személyes meghallgatást, amely megelőzte a pert, és amelyen egyik fél sem mutatott hajlandóságot a békülésre. Liliána először mondta el édesapja jelenlétében a vádjait, és azért fogalmazok így, mert ahogy Liliána is elmondta már, soha többé nem hajlandó az édesapja szemébe nézni. Ezt utoljára a személyes meghallgatáson tette meg, ami ebben az értelemben a végső búcsút jelentette

 - mondta Keviczki István ügyvéd.

A bírósági perben sokára lesz folytatás, mert kiterjedt nyomozás fog elindulni. Ennek átfutása alsó hangon is egy-másfél év, és addig ez a bírósági ügy nyugszik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.