
Szexparti vagy munkahelyi rendezvény - ez a kérdés foglalkoztatja a spanyol futball szereplőit és rajongóit a labdarúgó-szövetség elnöke, Luis Rubiales botrányával kapcsolatban. Lapértesülések szerint a nagyhatalmú sportvezető belebukhat a balhéba, amiről a nagybátyja, Juan Rubiales számolt be. A szövetség kabinetfőnöki tisztéből tavalyelőtt kirúgott családtag szerint unokaöccse sikkasztott pénzből rendezett Salobrenában orgiát 8-10 örömlánnyal.
A hivatalos álláspont szerint munkahelyi rendezvény volt - a nagybácsi szerint viszont szexparti, amire az épület bérleti díját és a csajokat is a szövetség kontójára terhelték. Juan bácsi emellett azzal is vádolja a szövetség első emberét, hogy egy ízben utasította őt: találja meg a módját, hogy pénzt juttassanak az apjának, akkoriban egy spanyol kisváros polgármesterének, szintén Granada régióban.
A futballszövetség közleményben utasította vissza a korábbi alkalmazott vádjait.
– Mélyen sajnáljuk a kijelentéseket és határozottan visszautasítjuk Juan Rubiales vádjait. A szállást teljes egészében a résztvevők fizették, beleértve őt is. Sem a szövetség, sem a tisztviselői nem vettek részt semmilyen szabálytalanságban – fogalmaztak, hozzátéve: az elnök leváltott rokona régóta azon mesterkedik, hogy rosszindulatúan, valótlanságokkal és manipulációkkal rontsa unokaöccse hírnevét.
Egyelőre kérdéses, hogy a balhé résztvevői bíróságig viszik-e az ügyet. Ha bebizonyosodnak a vádak, az elnök korrupció és hűtlen kezelés miatt akár börtönbe is kerülhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.