Nem felel meg a Manchester United jelenlegi teljesítménye a klub legnagyobb sztárjának, Cristiano Ronaldónak, aki egész nyáron azon dolgozik, hogy dobbantson Manchesterből, idén eddig mindössze egyszer kezdett három bajnoki találkozó alatt.
Most azonban úgy tűnik, megoldást talált a támadó ügynöke, Jorge Mendes, a mentőövet nyújtó klub pedig a Sporting lesz! A CaughtOffside nevű portál a Twitteren közölte a hírt, állításuk szerint az üzlet 99%-ban kész van. Arról nem esik szó, hogy kölcsönbe vagy végleg távozik-e korábbi klubjához a legenda, de ezzel teljesülhet a nagy álma és idén is a Bajnokok Ligájában játszhatna.
Szintén árulkodó jel, hogy Portugáliában már épül a támadó új álomháza, ami a Sun szerint 17 millió fontba (8,1 milliárd forint) fog kerülni. A privát életet és a kilátást azonban zavarja a helyi golfklub, amit a portál szerint az ötszörös aranylabdás szintén megvenne, de azzal a lendülettel le is bontana!
Az átigazolási időszak utolsó napjaiban végre eldőlhet az egész nyáron át tartó Ronaldo-saga.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.