gyász, gyertya

Gyász: Meghalt Benke Attila

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 22. 20:10
Elhunyt Benke Attila 110-szeres válogatott röplabdázó.
MTI

Kilencvenkét éves korában elhunyt Benke Attila 110-szeres válogatott röplabdázó. A magyar szövetség honlapjának hétfői gyászjelentése szerint Benke a magyar röplabdasport kiemelkedő személyisége, az utánpótlás-nevelés egyik nagy tanítómestere volt.

Az Elektromosban kezdett röplabdázni 16 évesen, három év elteltével a Budapesti Honvédba, 1953-ban pedig a Vasasba igazolt, az angyalföldi csapatnak egy évtizedig volt a játékosa. Mindhárom klubjával bajnoki ezüstéremig jutott - hatszor -, emellett három bronzot is nyert. A Vasassal 1956-ban kupagyőztes lett.

A nemzeti csapatban 1949 és 1960 között 110 alkalommal szerepelt, és ő volt az első, aki elérte a százszoros válogatottságot. Négy világbajnokságon és két Európa-bajnokságon lépett pályára, az 1950-es kontinenstornáról bronzéremmel tért haza.

Játékos-pályafutása után előbb a Vasas SC vezetőedzője volt, 1967-től 1990-ig a klub utánpótlás-edzőjeként tevékenykedett, 1967-től a férfi válogatott szövetségi edzőjeként is dolgozott, majd utánpótlás-szakágvezető volt Angyalföldön.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.