Budapest 20101016 Labdarúgás 2010 Interjú Törőcsik András az Újpest UTE és a magyar válogatott egykori játékosa  Fotó: Németh Ferenc Nemzeti Sport

Bementem elköszönni a testétől - megszólalt Törőcsik András gyászoló volt felesége

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 12. 06:05 / FRISSÍTÉS: 2022. július 12. 06:14
Bár Törőcsik András szervezete legyengült, elvesztésére fia, Attila, és volt felesége, Terka sem készülhetett fel.

Az Újpest legendás labdarúgójának fia, Attila még csak egyéves volt, amikor Törőcsik András útjai különvált a nejétől. Volt feleség azonban soha nem szakadt el teljesen tőle. Végig ott volt mellette: 2010-ben agyműtétje volt, három évre rá sztrókot kapott. Később elesett, súlyos fejsérüléseket szenvedett, kómába is került és újra meg kellett operálni az agyát. Azóta a budakeszi rehabilitációs intézetben kezelték, ahol fia és nővére mellett egykori neje, Terka is látogatta.

Folyamatosan látogattam őt, hiszen a válásunk után sem voltunk rossz viszonyban. A fiunk örök kapocs volt kettőnk között – nyilatkozta a Blikknek Terka. 

Szombaton is bent voltam nála elköszönni a testétől... – tette hozzá.

Fia, a 37 éves Attila a lapnak elmondta, 2014 óta bármikor bekövetkezhetett volna édesapja halála. Az orvosok akkor azt mondták, három éve lehet hátra, de ő túlélt egy covid-fertőzést is. 

Sajnos, a koronavírus-járvány miatti egyéves bezártsága alatt nagyon sokat romlott az állapota, tulajdonképpen ez okozta a halálát – mondta Attila.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.