Ha egyszer egy üzlet beindul… Hanga Ádám sorozatban a negyedik bajnoki döntőjét játszhatta Spanyolországban, s a tavalyi első arany után meglett rögtön a második. A két diadal között azonban óriási a különbség. Előző évben szinte azonnal lemondott a Barcelona a jobbára csereember Hangáról, aki meglepetésre a nagy rivális Real Madridnál kötött ki. A királyiaknál egyből vezérszerepet kapott, számítottak rá. A magyar játékos többször is hangsúlyozta, nincs benne rossz érzés, csakis a jelenlegi csapatára koncentrál.
- Nem vagyok haragtartó, egyszerűen csak arról van szó, úgy érzem, le kell győznünk a Barcelonát – nyilatkozta Hanga még az Euroliga-elődöntő előtt, ahol csapata végül legyőzte a katalánokat, s a végső siker is csak egy hajszálon múlott.
A bajnoki fináléban ismét a Barca volt az ellenfél, amikor is Hanga újra bebizonyította egykori edzőjének, kár volt lemondani róla. A negyedik, mindent eldöntő meccsen 27 percet töltött a parketten, ez idő alatt 7 pontot és 8 lepattanót szerzett. Hangának – akárcsak az Euroliga belgrádi döntőjében – ezúttal is a lelátóról szurkolt családja. Felesége és két kislánya, Sasha Isabel és Aylal azonnal a parketten termett, s a kosaras korábbi ígéretéhez híven a kicsiknek adta az aranyérmet. Hanga 2020-ban a Borsnak elmondta, ha végre egyszer elhódítja a bajnoki címet, akkor lányai kapják az aranyérmet. A magyar légiós három kupaaranya mellett a második bajnoki címét szerezte meg Spanyolországban.
A szezon során a Spanyol Király Kupában és az Euroligában is ezüstérmes Real Madrid története 36. bajnoki aranyát gyűjtötte be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.