Legutóbb 2016. május 15-én lépett pályára magyar játékos az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában, akkor Bogdán Ádám szezonzáró, West Bromwich elleni találkozón őrizte a Liverpool kapuját.
Bolla Bendegúz tavaly nyáron igazolt át a Wolverhampton csapatához, azonban az előző idényt még kölcsönben a svájci Grasshoppersnél töltötte. A magyaroknak eddig kevés babér termett Angliában, eddig 10-en játszottak a szigetországban, egyedül Gera Zoltán alkotott igazán maradandót, aki nyolc idényt is lehúzott a legjobbak között a West Brom és Fulham színeiben.
Callum Styles azonban készen áll arra, hogy bővítse a magyarok angliai történelemkönyvét. A 22 éves, nagymamája révén magyar felmenővel rendelkező játékos a másodosztályú Barnsley alapembere volt az idei szezonban is, a tavalyi rájátszás helyett idén viszont utolsóként visszaesett a harmadosztályba.
Annyi bizonyos, hogy a ma már ötszörös válogatott Styles, akinek értékét 3,5 millió euróra (1,4 milliárd forint) becsülik, nem marad a League One-ban, a legújabb információk szerint ugyanis mindhárom frissen feljutott csapat (Fulham, Bournemouth, Nottingam Forrest) érdeklődést mutat iránta. De nemcsak Angliából, hanem Magyarországról is érkezett megkeresés, a 33-szoros bajnok Ferencváros is szívesen látná soraiban a multifunkciós középpályást, ezt az érintett is megerősítette: A Ferencváros sportigazgatójával (Hajnal Tamás) kapcsolatban vagyunk, rendszeresen beszélünk – nyilatkozta Callum Styles. "A Fradi egy nagyszerű klub, amely a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is játszott, ez is egy lehetőség lehet, akárcsak az angol első vagy másodosztály."
Styles az előző, Németország elleni NL találkozón (1-1) az eltiltott Schäfer Andrást remekül helyettesítette, az ilyen teljesítmények sokat segítenek neki abban, hogy a klubváltása a lehető legjobban süljön el.
Győzelmi kényszerben az angolok
Ha Anglia ma nem győz Wolverhamptonban a magyar válogatott ellen a Nemzetek Ligájában, akkor nehéz helyzetbe hozza magát, két pontjával ugyanis jelenleg a csoport utolsó helyén tartózkodik. Legutóbb nyolc évvel ezelőtt, 2014-ben fordult elő a hazai csapattal, hogy zsinórban négy válogatott találkozón keresztül maradt nyeretlen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.