Vitatéma

Ebből baj lesz az öltözőben, Haaland ezt ígérte Manchesterben

szs

Létrehozva: 2022.06.14.

Most kiderült, milyen zenét szeret a norvég csatár.

Erling Haaland

A svéd ABBA zenekar már régen szünetelteti tevékenységét, bár hamarosan ismét színre léphet, egy ismert norvég rajongójuk most leplezte le a művészetük iránt érzett vonzalmát. 

A győztes mindent visz - ez Haaland jelszava a pályán és a muzsikában  Fotó: AFP

A Borussia Dortmundtól a Manchester City-hez aláírt válogatott futballista, Erling Haaland tudatta: mivel a két hölgyből és két férfi tagból álló világhírű rockbanda zenéje korábban szimpatikus volt számára, ezért németországi futballévei során is a felvételeiket játszotta az öltözőben.

A Techno Trenz azt írta, miután az angol bajnokcsapatnál folytatja pályafutását, jottányit sem változtat ízlésén és szokásán, ami azt jelenti, hogy a City-öltözőben ABBA-slágereket hallgat majd. Méghozzá pokoli hangerővel. Ebből persze nézeteltérése támadhat, elvégre éppen elég, hozzá hasonló világklasszis futballozik a Citynél, akik esetleg rászólnak, hogy öcsi, vedd kicsit lejjebb a hangerőt. Haaland amúgy a The Winner Takes It All című ABBA-slágerbe szerelmes.  

Egykor az argentin Pablo Zabaleta, aki 2008 és 2017 között szerepelt az angol csapatban, megpróbálta a Status Quo hard rockját a társaira erőltetni, de erről gyorsan lebeszélték.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713436510
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135310_auto_resized.png
metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140490_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Történelmi változást követelnek Brüsszelben a NatCon-ügy miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713436510
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713436510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713436510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget