Valter Attila apukája elárulta, ide juthat a fia

Valter Attila apukája elárulta, ide juthat a fia

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 13. 12:30
Az is kiderült, indul-e a bringás Franciaországban.
Bors

Javában folyik az olasz kerékpáros körverseny. A Bors a legismertebb magyar résztvevő, Valter Attila édesapját, Tibort kérdezte a színfalak mögötti érdekességekről. Így arról is, hogy hol végezhet a 23 éves kerekes az összetettben?

Az a három magyarországi szakasz  után egyértelmű, hogy nem kerül a legjobb tíz közé 

- válaszolta Valter Tibor. - "Attila a viadal első harmadában energiatakarékosan arra ügyel, hogy ha a magukból az elején túl sokat kiadók lendülete fogyatkozik, akkor beindul."

A Giro az egyéni tusakodás mellett egyszersmind a versenyistállók taktikai harca, így Attilának a Groupama-FDJ vezetése naponta meghatározza, mi a feladata.

- A csapat taktikája határozza meg az erőbeosztását - folytatta az apuka, aki maga is kerékpáros volt. - A mezőny négy csoportra osztható. A robbanékonyak a sprintszakaszokra figyelnek, a második egység a hegyi szakaszon kíván nyerni, a harmadik célja a minél jobb végső összetett pozíció, míg a negyedik álma a napi szakaszgyőzelem.

Fotó: Móricz István

Valter Tibor esténként értékeli az olaszországi szakaszok történéseit, tanácsot ad Attilának, bár ez alapvetően francia trénereinek feladata. Az érkezésére most vigyáznia kell, de a verseny után asztalra kerülhetnek a kedvencei.

- A fiam mindenevő, de ha hazatér, édesanyja tyúkhúslevesét és rántott húsát fogyasztja – tette hozzá a szakember, majd tudatta: a kerekes verseny közbeni regenerálódása ideális. Viszont a Girót követően jó pár hónap szükséges ahhoz, hogy visszanyerje állóképességét, a 2022-es Tour de France mezőnyébe pedig nem nevezik – mondta az apuka, akit születésnapján fia a magyarországi szakaszokon köszöntött fel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.