A magyar versenyzők közül Valter Attila a legnagyobb sztár a Giro d'Italia versenyzői közül. A bringás tavaly három napon át vezette az összetett versenyt. Ő élete szakaszairól beszélt akkor, amikor a hazai viadalok szóba kerültek.
- Pszichésen, mentálisan nagyon felkészültem. Csodás lenne, ha egy szakaszgyőzelmet tudnék szerezni, de a legfontosabb, hogy élvezzek minden egyes megtett kilométert. Emellett a szurkolók is élvezzék, hogy nálunk rendezik a világ egyik legnagyobb versenyét - mondta a Borsnak Valter.
A résztvevők a három magyarországi nap alatt csodálatos tájakon kerekeznek, bár Valter szerint a viadal közben nem tudnak a látványban gyönyörködni. A vasárnapi zárás után kedden Olaszországban folytatódik a viadal, ahol Valternek komoly célja van. Meg szeretné javítani tavalyi, összetettbeli helyezését.
Két éve indultam először a Girón tavaly már a tizennegyedik voltam összetettben. Ha ezt a számot megfelezzük,s elérem a hetedik helyet, akkor az számomra a világ csodája lenne.
- A szurkolói dopping sokat segíthet, átlendíthet a kezdeti nehézségeken. De nem, nem görcsölök, odateszem magam, várom az ismerős hegyeket, lankákat, aztán ami kisül ebből, azzal elégedett leszek – mondta lapunknak a viadal előtt Valter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.