Az angliai Sun számolt be az elképesztő sztoriról. Chris Broome először 2020-ban próbált meg fia, Zac kedvében járni, amikor Olaszországba utaztak, hogy az akkor még a Juventus színeiben játszó Cristiano Ronaldót lássák a pályán. Pechükre azonban azon a találkozón nem játszott Ronaldo, a teljes utazás 700 ezer forintnak megfelelő összegbe került Broome-nak.
Idén március 6-án újra Ronaldo-vadászatra indultak, ezúttal 650 ezer forint ment el arra, hogy a Manchester City elleni városi derbin a portugálért szorítsanak. Sérülésre hivatkozva azonban az utolsó pillanatban kimaradt az ötszörös aranylabdás a keretből, de a szálloda előtt sem találták, miután hazautazott Portugáliába.
A múlt hétvégi Leicester elleni bajnokin jött a harmadik próbálkozás, de újabb kudarc érte az apa-fia párost, betegség miatt újfent még csak a padon sem kapott helyet Ronaldo. Összesen már 3200 átutazott kilométerbe és közel másfél millió forintjába került Chris Broome-nak, hogy ne lássa Ronaldót játszani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.