Babavárás

Kozák Danuta és Csipes Tamara segíti az aggódó kismamát

szs

Létrehozva: 2022.04.21.

Augusztus elsejére várja kislánya születését olimpiai bajnok kajakosunk, Hadvina-Bodonyi Dóra, akit aranyérmes társai látnak el tanácsokkal.

A szolnoki Fittmami terhes-torna lelkes látogatója Bodonyi Dóra, aki áldott állapota 25. hetét éli. Szorgos menyecske, férjével, edzőjével Hadvina Gergellyel szolnoki családi házukat kívül-belül újjávarázsolják, és Dóri a Borsnak elárulta, nem vonja ki magát ki a fizikai munka alól. 

– A ház körüli munka miatt délutánra már eléggé fáradt vagyok – fogalmazott a Tokióban kajak négyesben 500 méteren olimpiai aranyérmet nyert Bodonyi Dóra, aki a ház körüli munka mellett a napi Fittmami után egy órát teljesít a medencében gyorsúszásban. 

– Jó lenne kajakba ülni, de túl hideg a víz, ezért nem kockáztatok. Tokiói aranyérmes társaim közül Csipes Tamara és Kozák Danuta boldog édesanya, számos jótanáccsal ellátnak, mert úgy érzik, mentális értelemben, kicsit aggódó típus vagyok, ezért arra intenek, hogy legyek lazább, mert könnyebb várni a picinyt felszabadultan.

Mivel idén a tokiói arany-négyesből Kozák – akivel Bodonyi párosban harmadik lett a japán fővárosban – is kiszállt, hosszabb párizsi olimpiai felkészülést határozott el, a hajó fele idén nem startol világversenyen. 

– Ennek ellenére a kvartett összetételében nagymester Csipes Ferenc edző dolga aligha lesz komplikált, mivel női utánpótlásunk remek. Csipes felkészültsége, megérzései párját ritkítóak, olyan egységet javasol Hüttner Csaba kapitánynak, amelyik gyakorlatilag verhetetlen – magyarázta Dóra. 

A sportág örökös hazai bajnokai közé beválasztott Bodonyi Dóra - a múltban már öt vb-t és hat Eb-t is nyert – a 2024-es párizsi olimpián egyesben szeretne rajtolni. Persze ez még a jövő zenéje, mert kérdés, hogyan sikerülnek a hazai válogatók.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144602_auto_resized.png
hirtv.hu

Érkezik az újabb benzinárstop?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144927_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja