Antonin Panenkát idézte Karim Benzema. Amikor a labdarúgó BL elődöntőjének első meccsén a hazai Manchester City 4-2-re vezetett, úgy tűnt, a spanyolok végzete beteljesedik. Csakhogy a francia válogatott támadó, Benzema első szemfüles gólját követően büntetőből másodszor is eredményes volt. Egészen szemtelen módon emelte a labdát Ederson kapus hálójába, így vált véglegessé a City 4-3-as győzelme.
Persze faggatták Benzemát, látta-e valaha Panenka 1976-os megdöbbentő attrakcióját, amikor az Európa-bajnoki döntő büntető-párbajában utolsó csehszlovák lövőként hidegvérrel pöckölt a felső léc alá, alaposan túljárva Sepp Maier kapus eszén? A 34 éves francia bevallotta, nem látta, de azt tudja, hogy azzal a különleges megoldással nyerte meg Belgrádban az Eb-döntőt Csehszlovákia az NSZK ellen, miután a két válogatott 2-2-re végzett egymással. Hozzátette, hogy hasonló gólt szerzett mások mellett Zinedine Zidane és Zlatan Ibrahimovic is.
Amúgy tudni kell, Benzema az Osasuna elleni legutóbbi spanyol bajnokin két büntetőt is elhibázott.
- Ez nem szegte a kedvemet, mert azt tartom, ha egy ilyen hiba után egy futballista elbizonytalanodik, akkor szinte biztosan következik az újabb bakija. A futball az önbizalomról szól. Következésképpen eszem ágában sem volt a 11-es elvégzését másnak átengedni - fogalmazott a francia támadó.
Hozzátette: 4-3-as manchesteri fiaskójuk után az elődöntő csak most kezdődik. A madridi visszavágó előtt úgy érzi, mint ha 0-0-ról indulnának harcba.
- Egy gól hátrány nem hátrány, bár odahaza kettővel kell nyernünk ahhoz, hogy fináléba kerüljünk. Persze ez nehéz feladat, hiszen a City idegenben kiválóan kontrázik.
A BT-szakkommentátora, az angol Rio Ferdinand megjegyezte, az efféle hidegvér ritka, de Benzemáról mindenki tudja, hogy nem ijed meg a saját árnyékától.
- Immár 34 éves, viszont a kor egyáltalán nem látszik meg rajta, hiszen most kezd topformában futballozni - jegyezte meg az egykori angol válogatott futballista.
Carlo Ancelotti, a Real Madrid olasz trénere Benzemának az Osasuna elleni botlásáról is beszélt.
- Ismerem őt, a két kihagyott 11-es egyáltalán nincs rá hatással. Ezért nem is volt téma az öltözőnkben, hogy ha Manchesterben 11-eshez jutunk, azt ki végzi el. Az angliai találkozóig valamennyi edzésünkön a büntető rúgását gyakorolta, ezért nem tartottam attól, hogy hibázik - jegyezte meg az itáliai szakvezető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.