Köszöntés

Legnagyobb álmáról vallott a Fradi legendája

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2022.03.30.

Hétfőn ünnepelte ötvenedik születésnapját Lipcsei Péter, a Ferencváros legendás egykori labdarúgója. A meccsek számát tekintve ő a Fradi csúcstartója, hiszen 649 alkalommal viselte a zöld-fehér mezt, jelenleg pedig a Soroksár edzőjeként tevékenykedik.

Gratulálunk! Gondolta volna, hogy 50 évesen ennyi maradandó emléke lesz?

– Hát nem, nem gondoltam. Számtalan olyan emlékem van, amelyet soha nem felejtek el. Külön hálával gondolok például Nyílra, vagyis Nyilasi Tiborra, hiszen ő állított be először a Ferencváros kezdőcsapatába 1990 nyarán. Lehet annál szebb bemutatkozás a Fradiban, mint öt nullára verni az Újpestet a Megyeri úton? Fradi-játékosnak lenni akkor is nagy rang volt, és ma is az.

Mit gondol, még ma is van olyan játékos az Üllői úton, akiért szívesen kimennek a szurkolók a meccsre?

– Hát, ez nehéz kérdés. Még az egész magyar mezőnyben is nehezen találni olyan futballistát, akiért jegyet váltanak. Például Törőcsik Andris ilyen volt, érte még Újpestre is kiment jó néhány fradista.

Lipcseiért meg az Üllői útra.

– Bizonyára voltak ilyenek is, büszke is voltam rá. Manapság, sajnos, kevés a magyar játékos a csapatokban, így nehezebb kedvencet találni. Csupán a Paks kivételével, s meg is emelem a kalapom Bognár Gyuri előtt, nála a hazai focista is tud futballozni.

Hogyan látja, ki volt az utolsó mohikán a magyar labdarúgásban, akiért valósággal meghaltak a drukkerek?

– Talán Détári Döme. Egyébként éveken át volt a szobatársam a válogatottban és a Fradiban is. Persze az előttünk játszó generációkban sok nagy egyéniséget láttam, így Ebedli Zolit vagy Nyilasit, de hát minden korszak megérleli a maga nagy alakjait. Számomra az a legnagyobb siker, hogy a Fradiban lejátszott hatszáznegyvenkilenc meccsemmel olyan nagyságokat is megelőztem, mint Sárosi doktor vagy Albert Flórián.

Fotó: Zsolnai Peter

És mi az, amit feledne?

– A két keresztszalag-szakadásomat. Jól ment a játék a Portóban, Bobby Robson volt az edző, s ő személyesen szorgalmazta a szerződtetésemet. Vitt volna magával a Barcelonához, és akkor jött sérülés. A térd, a futballista legérzékenyebb műszere. Igaz, akkor aligha jött volna össze itthon a hatszáznegyvenkilenc meccs.

Ma a Fradi fiókcsapatának, az NB II-es Soroksárnak az edzője. Kielégíti ez a feladat?

– Egyelőre mindenképpen. Már csak azért is, mert ha valamit csinálok, azt szeretem teljes szívvel végezni. Céljaim mindig is voltak, és most is vannak. Soha nem tagadtam, szeretnék egyszer a Fradi edzője lenni. Ha sikerülne, én lennék a világ legboldogabb embere.

És mit szeretne még elérni, mit vár még az élettől?

– Elsősorban azt, hogy a családom tagjai, a feleségem és gyermekeim egészségesek, boldogok legyenek. És hát amit mondtam. Voltam már a Fradi több csapatának az edzője, s nagy-nagy érzés lenne a felnőtt bajnokcsapat kispadjáról felállni, és fogadni a gratulációkat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500113
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500113
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget