Talizmán

Jobban megy a válogatottnak Dibusz Dénessel

lm

Létrehozva: 2022.03.30.

Több hatalmas védést is bemutatott a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes az Észak-Írország elleni 1-0-ra megnyert barátságos mérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány egyre nagyobb gondban van az első számú kapus kérdése kapcsán.

Bravúrok sorozatával járult hozzá Dibusz Dénes, hogy a magyar válogatott kapott gól nélkül zárta a belfasti, északírek elleni meccset. Az 1-0-s győzelem leginkább a Ferencváros kapusának volt köszönhető, hiszen ismét kiválóan helyettesítette az első számú kapust, Gulácsi Pétert.

Összességében minden jó, ha jó a vége, hiszen sikerült megnyerni ezt a mérkőzést – nyilatkozta az M4 Sportnak a 31 éves Dibusz.

A legutolsó lövést szerencsésen védtem, eltalált, de nyilván az volt a legfontosabb számomra, és a csapat számára is. 

Dibusz azonban nemcsak az északírek ellen, hanem egyébként is jó ómen a válogatottnak: a legutóbbi hét párharc során, amelyeken végig pályán volt, egyaránt nyert Marco Rossi csapata, veretlenségi szériája pedig zsinórban kilenc mérkőzés óta tart.

Gulácsival ezzel szemben már nyolc összecsapás óta nyeretlen a válogatott (szintén a teljes 90 perc alatt). Az RB Leipzig kapusának 13 győzelem, 8 döntetlen és 21 vereség a mérlege a válogatottnál, eközben Dibusznak 10 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség a statisztikája. 

Fontos azonban hozzátenni, hogy a Ferencváros hálóőre jórészt gyengébb csapatok ellen érte el pozitív mutatóit, míg Gulácsinak csak a tavaly nyári Európa Bajnokságon Portugáliával, Franciaországgal és Németországgal kellett szembenéznie, ahol mindhárom találkozón remekül védett. Egy biztos, Rossinak igazi luxusproblémával kell szembenéznie, ugyanis két remek képességekkel rendelkező kapus közül kell választania, ráadásul mindketten jó formának is örvendenek. 

A kapusposzt az egyetlen, ahol rendben vagyunk. Gulácsi Péter és Dibusz Dénes is jó, sőt, Szappanos Péter is megbízható

 – fogalmazott a kapitány.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget