Boris tavaly májusig dolgozott az MTK-nál, egy rövid dániai munka után november óta volt csapat nélkül

Nincs mentség, azonnal teljesítenie kell a Vidi új edzőjének

Vidi
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 16. 19:43
Kötelező a siker Michael Borisnak. A leváltott Szabics Imrének 10 év helyett 10 hónap jutott Székesfehérváron.
Bors

Az MTK után újra NB I-es vezetőedzőként dolgozik Michael Boris, akit tegnap kineveztek Szabics Imre helyére a MOL Fehérvár kispadjára. A német szakembernek sorozatban három bajnoki vereség után kell felráznia és nemzetközi kupaindulásra vezetnie az élvonal második erejének számító Vidit.

Hiába emlegetett a tavalyi kinevezésekor akár tízéves időszakot, Szabics Imrével tíz hónap után közös megegyezéssel szerződést bontott a MOL Fehérvár. A bejelentés után a tegnap délelőtti edzést már az új tréner, Michael Boris vezette, akinek a kinevezését kisvártatva világgá is kürtölték.

– Most olyan edzőre van szükségünk, aki ismeri a mezőnyt és a csapatokat, így gyorsan tud reagálni, ezt látjuk Michaelben. Azt várjuk tőle, hogy állítsa újra győztes pályára a csapatot – mondta Sallói István klubigazgató, kiemelve Boris jó hírnevét, amelyeket a korábbi magyarországi csapatai (utánpótlás-válogatottak, MTK) intenzív, dinamikus futballjával vívott ki.

Michael Boris 1975. június 3-án született; labdarúgóként amatőr csapatok kapusa volt, de már 19 évesen ismerkedni kezdett az edzői szakmával. Magyarországra 2016 nyarán érkezett, azóta a csapatai: magyar U19-es és U21-es válogatott, MTK, SönderjyskE (dán).

Sorozatban elszenvedett három idei bajnoki vereségével 20 forduló után 10 pontnyira lemaradt a dobogótól a Vidi, pedig a játékoskerete erőssége alapján az NB I második erejének számítana. 

A csapatban remek kvalitásokkal rendelkező játékosok vannak, ezt kell a pályán megmutatnunk, de biztos vagyok benne, hogy ez a keret képes sikereket elérni

– nyilatkozta Boris, aki az utóbbi hónapokban szorgosan járta a honi meccseket, így a vasárnapi ellenfelet, az Újpestet is jól ismeri.

Az új edző egyelőre a szezon végéig szóló – hosszabbítási opciót is tartalmazó – szerződése arra utal, hogy a folytatás nagyban függ attól, sikerül-e megmentenie a fehérváriak szezonját, lehetőleg a nemzetközi kupaindulás kiharcolásával.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.