A negyeddöntőkben mintha érződött volna két kiválóságunkon az 5000-es váltóban lenyelt keserű pirula, az ottani kiesés ténye. Előbb Liu Shaolin Sándor búcsúzott. A nem előnyös 4. rajtpozícióból kezdte a sprintet, de képtelen volt élre furakodni, majd a 4. helyről próbálta feljebb verekedni magát. Ha az olasz Sieghelt megelőzi, a harmadik legjobb időket elérők között elődöntőbe jut. Nem sikerült
– Liu negyedikként zárt, személyében 2018-os váltóban olimpiai aranyérmesünk kiesett. Nála is rosszabbul járt az amerikai-magyar Krueger John-Henry, akit a rajt után hátulról szinte felökleltek, nem csoda, hogy utolsóként ért célba.
Az Ádó becenevű – ezt a nevet édesanyja adta neki egy kínai császárra emlékeztetve - Liu Shaoang viszont tanári módon feledtette a kisiklásokat. A negyeddöntőben a második helyre ékelte be magát, a hajrában pedig leiskolázott mindenkit. Az elődöntőben az 1. számú pályasáv adta előnyével élve végig az első helyen korcsolyázott, és legalább hat méterrel verte a többieket. A fináléban feltette a koronát parádés teljesítményére: újra az egyes számú pályáról startolva bebetonozta magát erre a helyre, 40.34 mp-cel győzött, megelőzve az orosz Konsztantyin Ivlijevet (40. 45), ezzel minden idők második téli olimpiai aranyérmét szerezte Magyarországnak.
A téli játékok egyéniben első magyar aranyérmese így fogalmazott:
– Miután a vírus még odahaza hátráltatott, később érkeztem a többiek után Pekingbe, az 1000 és 1500 me-s távon távon nem azt értem el, amit tudok. Kíváncsian vártam, rám köszönt-e a szerencse. Érdemes volt várni, mert reggel éreztem: ez a vasárnap az én napom. Kivételes nyugalmam mindhárom 500-as futamban jellemzett. S nincs még vége, hiszen a 5000 m-es váltó B-döntőjében újra bizonyítani kívánok.
Bátyja, Sándor is büszke öccse eredményére:
– Hihetetlen, Ádó honnan jött vissza... Odahaza vírus, és mégis megcsinálta! Én vagyok a földkerekség legboldogabb bátyja. Szüleink arra neveltek, hogy egyformán örüljünk egymás sikereinek, remélem, Ádó az aranyérmét „megfelezi” velem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.