Megvannak az első javaslatok, erre válthatják le a lovaglást az öttusában

Megvannak az első javaslatok, erre válthatják le a lovaglást az öttusában

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 19. 13:45
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) munkacsoportja előállt az első javaslatokkal a lovaglás jövőbeli helyettesítésére, de még nem tudni, mi lehet a cseresportág - írta az olimpiai sportokban járatos insidethegames.biz.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) erőteljes nyomására az UIPM a nyári, tokiói olimpiát követően megszavazta, hogy a 2024-es párizsi ötkarikás játékok után a lovaglás helyére egy új sportág kerüljön be a másik négy tusa mellé. Jóllehet a döntés jelentős tiltakozási hullámot indított el, a lovaglás programban tartásának hívei kisebbségben maradtak, s a német Klaus Schormann elnökölte világszövetség a változtatás mellett döntött. 

A "csereügyben" illetékes munkacsoport most tette meg első javaslatait, hogy mi kerülhet a lovaglás helyére, de részleteket nem árultak el, bár korábban visszatérően felmerült, hogy a kerékpár lehet az új tusa. A portál találgatásokat említ, amelyek szerint "az ötödik szakág valamilyen akadályversenyt is tartalmaz majd".

A NOB decemberben kihagyta a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes sportprogramjából az öttusát, Thomas Bach NOB-elnök pedig arra figyelmeztetett, hogy az UIPM-nek "véglegesítenie kell a lovaglás felváltására és az általános versenyformátumra vonatkozó javaslatát", mielőtt a sportág helyet kap a párizsit követő játékok műsorában. Bach azt is mondta, hogy az UIPM javaslatának "jelentős költségcsökkenést, valamint javulást kell mutatnia a biztonság, a hozzáférhetőség, az egyetemesség terén, továbbá a sportág vonzerejét illetően a fiatalok és a nagyközönség körében".

Az öttusa jövő évig kapott időt arra, hogy megfelelő alternatívát dolgozzon ki a lovaglás helyett, amelynek kihagyásáról a világszövetség a 2020-as tokiói botrány következményeként döntött, bár ezt az UIPM cáfolta. A tavaly nyári olimpiáról Kim Raisner német edzőt hazaküldték, miután megütött egy lovat, amely nem volt hajlandó az akadálypályán végigmenni, ellenszegülésével meghiúsítva a nők versenyében addig  toronymagasan vezető német Annika Schleu végső sikerét.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán - egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerit pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek -, de a sportágak sosem cserélődtek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.