"Csak álltunk ott apu holtteste mellett" - szívszorító vallomást tett a Vasas-legenda fia

Drámai pillanatokat osztott meg Csorba András. Édesapja, Csorba János, a Vasas egykori olimpiai válogatott kerettag és kupagyőztes labdarúgója pénteken hunyt el, nagy szegénység közepette – súlyos betegség után. Mindössze 64 esztendősen.

Mintha érezték volna a vég közeledtét. A három Csorba gyerek azon a péntek reggelen találkozott, ­autóba ült, s elindult Alsóbogát felé. Az apjukhoz mentek, akinek már szinte alig volt hangja, s alig maradt ereje beszélni.

Már csak néhány kilométerre voltak a falutól, amikor csörgött Csorba András telefonja: „Jöjjenek gyorsan! Itt állok az apjuk mellett, mozdulatlanul fekszik az ágyban és nem lélegzik… Istenemre mondom, nem lélegzik…”

Amikor odaértek a „szélfútta” házhoz, s bementek a szobába, Csorba János, az egykoron bivalyerős futballista csontsoványan, csukott szemmel, mozdulatlanul feküdt az ágyában. Gyermekei egymást túlkiabálva üvöltöttek: „Apu, Apu, Apu!”

– Azt a napot, azt a borzalmas pénteket soha nem felejtem el – mondta Csorba András. – Ott álltunk tehetetlenül apu holtteste mellett, s nem tudtuk, hogy a Jóistenre, magunkra vagy Apura haragudjunk legjobban. Megpróbáltunk mi segíteni a magunk módján, de apánk nem hagyta. Könyörögtünk neki, menjen orvoshoz, fogadja el a kemoterápiát, az ilyen-olyan kezeléseket. Ilyenkor mindig veszekedett velünk és azt kia­bálta: nem megyek én innen sehova, engem ne öljenek meg az orvosok. Makacs ember volt. Sajnos nem voltunk egy gazdag család, van munkánk valameny­nyiünknek, de csak szűken, nagyon szűken tudtunk segíteni a rákkal küzdő apánknak. Aki aztán a vége felé már szinte azt az ételt sem ette meg, amit mi vagy a támogatói, barátai eljuttattak hozzá. Azt mondta nekem nemrég, hogy az utolsó négy nap csak egy mandarint tudott enni. Már nem bírt nyelni…

A korábbi futballista végbélrákkal küzdött, a kór és a szegénység megtörte az egykori sportoló testét.

– A falugondnok hívott bennünket azon a pénteken. Ő volt az, aki rendszeresen látogatta aput. Mi ha csak tehettük, elmentünk hozzá, és telefonon mindennap kerestük. Nem panaszkodott és nem félt a haláltól. De már nem maradt ereje élni. Már az ágyból sem tudott felkelni. S már nem volt ötven kiló. December 29-én eltemetjük. De velünk marad, amíg csak élünk – zárta gondolatait Csorba András.

(via)