Rossi elárulta, mit tud az M4 Sport hétfői nagy bejelentéséről

Rossi elárulta, mit tud az M4 Sport hétfői nagy bejelentéséről

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 11. 15:45
Marco Rossi, a magyar fociválogatott szövetségi kapitánya az utolsó két vb-selejtező előtt nyomatékosította, a jövőben is ő irányítja a csapatot, amelybe már most elkezd új embereket beépíteni. 
Bors

Rossi mester a San Marino elleni vb-selejtező előtt elárulta, magára vállalja a felelősséget azért, hogy az albánok elleni két vereséggel elúszott a 2022-es katari világbajnokságon való szereplés lehetősége a magyar válogatottnak. 

– Sokszor visszanéztem valamennyi selejtezőnket, és ha valamit másképp csinálhatnék, akkor az a két albánokkal szembeni meccs lenne – magyarázta a tegnapi sajtótájékoztatón az olasz szakember.

– A játékosok is hibáztak, szerencsénk sem volt, és én is biztosan követtem el hibákat, viszont sajnos ezen már nem tudunk változtatni. Jövőre a Nemzetek Ligájában Európa legerősebb csapataival küzdünk majd meg, úgy ahogy a nyári Eb-n tettük, szóval a mostani két vb-selejtező, és a márciusi barátságos meccsek már az arra való felkészülést szolgálják majd.  

Az 57 éves szakember nem titkolt célja, hogy a következő téttel járó sorozatig új embereket épít be a válogatottba. San Marino és esetleg Lengyelország ellen erre Balogh Botondnak és Kiss Tamásnak lesz lehetősége.

– Bízom benne, a példájuk motiválólag hat majd akár az itthon, akár a külföldön játszó magyar fiatalokra, hogy kemény munkával oda lehet kerülni a válogatott közelébe – magyarázta Rossi, aki a Bors kérdésére, miszerint nincs-e még elege abból, hogy a covid-időszak alatt a klubcsapatok különböző kérései többször is megnehezítették a dolgát, azt választolta:

A koronavírus sok mindent felülírt az elmúlt másfél évben. Örülök, hogy közben jelentős személyiségváltozáson mentem keresztül, lehiggadtam, mert korábban biztosan másképp reagáltam volna a kluboktól érkező folyamatos telefonhívásokra.

A nagy bejelentés

Lapunk szintén kíváncsi volt arra, hogy a lengyelek elleni meccs előtt, a találkozót közvetítő M4 Sport nagy bejelentésre készül, és ez nincs-e esetleg összefüggésben az állásával.

– A bejelentés időpontjában Varsóban leszek a pályán a csapattal. Nekem senkisem szólt, hogy velem kapcsolatban akarnának valamit közölni. Nem szeretném a tévéből megtudni, hogy kirúgtak, de most már én is kíváncsi vagyok, mi lesz ez a nagy bejelentés – nevetett Rossi, akinek 2025 év végig szóló szerződése van. – Komolyra fordítva a szót, továbbra is érzem a szurkolók bizalmát, az MLSZ elnökének megbecsülését, elkötelezett vagyok, folytatni akarom a munkát, szeretnék a magyaroknak további dicsőségeket szerezni.

A várható kezdőcsapat San Marino ellen:

Dibusz – Botka, Lang, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Schäfer, Nagy Zs. – Schön, Szalai Á., Szoboszlai

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.