Jól döntött a Ferencváros-vezetés akkor, amikor az osztrák Peter Stögert szerződtette futballcsapata mesterének, bár Szokolai László egykori zöld-fehér ász szerint jó lenne szorosabbra fognia a gyeplőt. Szokolai László a 80-as évek közepén éppen akkor volt légiós Ausztriában, amikor Stöger is aktív játékosként tüsténkedett, de leszögezi: edzőként sokkal többre vitte, mint focistaként.
A szakember szerint Stöger kicsit engedékenyebb, de emiatt nem kellene tőle megválni.
Lehet, hogy ez a látszat, de érti a dolgát, csak éppen többet kellene fegyelmeznie a játékosait – reagált erre Szokolai. –
Amit például Franck Boli megengedett magának, valóban tűrhetetlen, viszont Stöger hibát követett el azzal, hogy száműzte az első csapat keretétől. A nyakába kellett volna vágni kétmillió forintos büntetést, és akkor nem esett volna vissza formájában.
Mint ismert, Boli volt az, aki engedély nélkül utazott el külföldre az esküvőjére, emiatt kirakták a jó formában lévő csatárt az első keretből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.