Folytatódik a magyar úszóbotrány: "agyba-főbe verték a WC-ben azt, aki nem teljesített"

Folytatódik a magyar úszóbotrány: "agyba-főbe verték a WC-ben azt, aki nem teljesített"

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 06. 10:00
Fájdalmas titkok, sajgó sebek – az évtizedekig az élsporttal járó, kegyetlen medencei világról beszélt bő egy hete Cseh László. A kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó máig nem tudta megbocsátani volt mestere, Turi György edzésmódszereit. Szavai döbbenetet keltettek még azok között is, akik átéltek hasonlót. Most újabb korábbi úszó állt a nyilvánosság elé, Egerszegi Krisztina edzőtársa elképesztő kegyetlenségekről számolt be.
Bors

Kiss Noémi író fiatal sportolóként a Spartacusban szintén elszenvedte a kegyetlenkedéseket. Az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina edzőtársaként próbálta átvészelni a hétköznapokat, végül abbahagyta az úszást. A múlt emlékeitől máig nem tudott teljesen megszabadulni, az akkori történések több művében is visszaköszönnek.

Kiss Noémi a Blikknek elmondta, annyiban meglepte Cseh László vallomása, hogy azt gondolta volna, ezek a módszerek a nyolcvanas-kilencvenes évek végén eltűntek. Ráadásul Csehnek korábban, az úszószövetség elnökségi tagjaként lett volna módja ezt a témát felvetni.

"Amikor megjelent az úszó Szepesi Nikolett könyve, sokan nem hitték el, hogy mindaz meg is történt. Ő írt először az uszodai atrocitásokról... A Spartacusban a Kicsi bácsiként elhíresült masszőr szexuálisan molesztálta a lányokat, lihegett körülöttünk. Nagyon vártam, hogy a fizikai erőszakról beszéljenek az úszók, hiszen mindez köztudott a sportágon belül, de sajnos a legtöbben hallgatnak, még mindig nem mernek megszólalni. Pedig a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás is nyilatkozott olykor róla, hogy Széchy Tamás, az edzője verte... De a szövetségi kapitány Sós Csaba sem beszélt, pedig dolgozott együtt Turival, és ismerte a módszereit."

"Tehetségként kerültem a Spartacusba, Kiss László volt a vezetőedző, Turi a segítője. Kiss sosem alkalmazott testi fenyítést, de elképesztő kemény edzésadagot írt elő. Ha valaki nem teljesített megfelelően, akkor jött Turi, a piszkos munkát ő végezte el. Az is előfordult, hogy berángatott egy fiút a vécébe, majd ott agyba-főbe verte" - emlékezett vissza.

Arra a kérdésre, hogy hallott-e arról, hogy más úszóklubnál is történt hasonló, így válaszolt:

„Nem, de ha elvégeztük az előírt munkát, szinte semmire nem maradt erőnk, még a beszélgetésre sem...
Egerszegi Krisztina edzőtársa voltam, együtt féltünk, sírtunk, rettegtünk a tréningeken, próbáltuk kezelni a magunk módján a helyzetet. Még az is enyhített a fájdalmunkon, hogy az edzőkre gúnynevet akasztottunk.
Ha így hívtuk őket egymás között, az már vigaszt jelentett."

Mint kiderült, a szülők sem tudtak segíteni, mert nem tudtak ezekről a történésekről.

„Akkoriban a szülő legfeljebb a bejáratig vihette a gyerekét, aki aztán egy zárt világba került. Most már sokkal jobb a helyzet, hiszen a hozzátartozók beszélhetnek az edzőkkel, nézhetik a tréningeket. És a szövetségtől is látni, hogy változást akar, elindult egy folyamat, Wladár Sándor elnök és Sós Csaba kezdeményezése után például már lehet jelenteni a gyerekek elleni jogsértéseket."

Kiss Noémi elmondta, a mai napig nem sikerült túltennie magát a történteken.

Mi, egykori úszótársak létrehoztunk egy Facebook-csoportot, ahol húsz-harminc év után is beszélünk arról, ami annak idején történt. 
Ha a fiamat viszem edzésre, gyakran az eszembe jut, min mentem át, és neki már nem kell... De a mai napig előfordul, hogy az akkor történtekkel álmodom."

Az egykori úszó szerint volt olyan edző, aki utólag elnézést kért tőlük.

"Az is megtörtént, hogy egy korábbi interjúmat, amelyben beszéltem a bántalmazásokról, Turi György is lájkolta. Azt gondolom, Cseh nyilatkozata elismerésre méltó, nehéz erről beszélni, de ő megtette.
Nagyon várom, hogy Egerszegi Krisztina is meséljen arról, miken és hogyan jutottunk túl... És itt nem is az a cél, hogy utólag Turit keresztre feszítsék, hanem az, hogy végre nézzünk szembe a múltbeli történésekkel, sérelmekkel."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.