Milák Kristóf kétszer is országos csúcsot úszott 50 méter háton pénteken a Duna Arénában zajló rövidpályás világkupa második napján, melyen hivatalosan is elbúcsúztatták a tokiói olimpiát követően visszavonult Cseh Lászlót.
Milák, a Honvéd olimpiai bajnok klasszisa a délelőtti előfutamok során még "csak" öt századot faragot Bohus Richárd 2019-es, 23.39 másodperces rekordjából, az esti döntőben azonban közel három tizeddel ennél is gyorsabb volt, 23.08 másodpercre javítva idejét. Ugyanebben a számban Szabó Szebasztián lett a harmadik: egyéni csúcsából (24.49) több mint egy másodpercet javítva 23.47-tel csapott célba.
Milák 100 méter gyorson is a dobogóra állhatott, harmadikként zárt, míg Kalmár Ákos 1500 méter gyorson, Jakabos Zsuzsanna 400 méter vegyesen, Kós Hubert pedig 200 méter pillangón lett második.
A versenynap legfontosabb pillanatai csak a döntők után következtek, ugyanis ekkor rendezték a tokiói olimpia után visszavonult Cseh László búcsúztatását.
A többek között négyszeres olimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes, világ- és Európa-bajnok klasszist álló ovációval, hosszan tartó tapssal fogadta a közönség, majd az ünnepelt mind a négy úszásnemben teljesített egy hosszt.
Először pillangón pályatársával, a hozzá hasonlóan a tokiói játékok után visszavonult, a közönség soraiból "meglepetésszerűen" kiválasztott Bernek Péterrel tempózott, majd a 200 méter hát 1980-as, moszkvai olimpiai aranyérmese, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke csatlakozott hozzá.
Ezt követően jött a 84 esztendős Kiss Miklós, aki az alapokra tanította Cseh Lászlót, ő mellen úszott a klasszissal.
Pályafutása utolsó hosszára a világkupán részt vevő magyar úszók - akikhez csatlakozott a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is - kísérték el Cseh Lászlót, a célba érkezést követően pedig közös vizes "pancsolás" következett, sőt, miután kiszállt a medencéből profi úszótól ritkán, a strandokon annál gyakrabban előforduló "bombával" Cseh László még visszaugrott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.