Az eddig lejátszott találkozók alapján a Fradinak jószerivel csak a Celtic ellen van reális esélye a pontszerzésre. Önbizalommal telve is léphettek volna pályára Dibuszék, hiszen a skótokat egyszer már búcsúztatták a BL-ből, ráadásul a hírek szerint, formán kívül futballozott a Celtic az elmúlt időszakban.
– Szerintem a Celtik most sem nyújtott túl sokat, de sajnos ez a kevéske is elegendő volt ahhoz, hogy lehajtott fejjel hagyják el a pályát a mieink – kezdte a volt válogatott futballista. – Az első félidő talán elfogadható volt, még be is találhattunk volna, ha Mmaee kicsit ügyesebb a kapu torkában.
Telek András szerint egyértelműen a kontrákra épített a Fradi, de a vérszegény próbálkozások szinte semmi veszélyt nem jelentettek az ellenfél kapujára. Ismét bebizonyosodott, ha nem tudnak gólt, gólokat szerezni a ferencvárosiak a mérkőzések első részében, a második félidőre elfogynak, és kapják a gólokat.
– El kell ismerni, a skótok most jobb csapatnak tűnnek – folytatta. – Gyorsabbak, bátrabbak, nem kerülik a párharcokat. És, tudnak gólt is lőni, ami rólunk nem mondható el.
Telek szerint Stöger mester sem a legjobb taktikával küldte a pályára a csapatot, úgy látszott, csak nehogy veszítsünk volt a jelszó.
– Mindig a tréner dönti el, mit játsszon a csapata – szögezte le Telek András. – Ezzel együtt nem igazán értem, miért nem láttam, hogy akár a vérüket adnák a sikerért a játékosaink. A szünetben fel kellett volna tüzelni a srácokat, nem pedig megelégedni a nulla-nullával. Ki kell mondani, egyszerűen gyengék vagyunk, de ezt már érezni lehetett a ZTE elleni fiaskó alkalmával is.
Telek véleménye, hogy ez a Celtic verhető ellenfél volt, hiszen a Ferencváros játékoskerete jóval képzettebb futballistákból áll össze.
– Ennél csak jobban játszhatunk november negyedikén. Meggyőződésem, hogy legyőzzük a skótokat, s talán akkor még elcsíphetjük a csoportban a harmadik helyet. Ötletesebben, harcosabban kell focizni, úgy, ahogyan azt a ferencvárosi közönség elvárja Peter Stöger csapatától. Igaz, ehhez jóval többet kell dolgozni mindenkinek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.