Sport

80 éves lett a legendás focikapitány, dr. Mezey György

Bors

Létrehozva: 2021.09.07.

Szomorú aktualitással jellemezte Mészöly Kálmán a 80 éves dr. Mezey Györgyhöz fűződő viszonyát. Azt mondta, együttműködésük megegyezik Alain Delon és az immár néhai Jean-Paul Belmondo kapcsolatával.

Forrás: Nemzeti Sport

A 80 esztendős Mészöly Kálmán telefonon gratulált dr. Mezey Györgynek, aki kedden ünnepelte szintén a nyolcvanadik születésnapját. Kapcsolatuk a mai napig szoros, mivel 1982-ben együtt irányították a magyar válogatott a spanyolországi vb-n.

– Akkor ismertem meg Gyurit, amikor a Budafok edzőjeként dolgoztam, ő pedig a BVSC-t „pátyolgatta” – kezdte Mészöly Kálmán. – Már akkor kitűnt gondosan felépített szakmaiságával, annak későbbi szakvezetői pályafutásának évtizedei során hasznát vette. Később olyanok lettünk, mint Alain Delon és Jean-Paul Belmondo, kapcsolatunk eltéphetetlenné vált.

A kispadon remekül kiegészítették egymást, játékosaik rajongtak értük.

–Szívesen emlékezünk az 1982-es spanyolországi vb-re – emelte ki Mészöly.  – Az a torna kettőnk közös alkotása. A Salvador elleni 10-1 feledhetetlen, ajánlottam is Gyurinak, az argentinok ellen ugyanolyan nyílt támadójátékkal meglepetést okozhatnánk. Végül hallgattam rá, mert azzal érvelt, hogy belefuthatunk egy jelentős vereségbe. Persze így is kikaptunk 4-1-re.

Mezey felkészültségét az UEFA is sokra tartotta, dolgozott az európai szövetség stábjában. A magyar szurkolók úgy emlékezhetnek rá, hogy vele szerepelt utoljára, 1986-ban a válogatott a világbajnokságon. Olyan pompás egyéniségeket épített a csapatába, amilyen Détári Lajos vagy Nagy Antal.

Mészöly bevallotta, becsüli Mezeyben, hogy fiát, Gézát először dobta harcba a magyar válogatottban.

–Erre az én kapitányi időszakomban is érett volt Géza, de nem mertem beválogatni, mert támadtak volna miatta. Amikor már Gyuri volt a kapitány, tudta: rátermett középső védőt kap Mészöly Géza személyében.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695621
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695621
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695621
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított