Balesetet szenvedett a várandós magyar sportoló

Balesetet szenvedett a várandós magyar sportoló

baba
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 05. 18:20
Januárra várja első kisbabáját Földházi Zsófia, a világ-és Európa-bajnok öttusázó, aki augusztus végén jelentette be visszavonulását.
Füredi

– Teljesen új szakasza kezdődött az életemnek, elköltöztem a fővárosból, Szegeden "kvártélyoztuk be magunkat", ahová tősgyökeres szegediként hazatért a férjem. Hivatalosan januárban kell érkeznie a kisbabánknak, de nem tudjuk, ő mikor akar majd a világra jönni – mondta a csapatban háromszoros világbajnok, egyéniben vb-ezüstérmes és Európa-bajnok sportoló.

A rendkívül csinos, mindig mosolygós, 28 éves Földházi Zsófia a Borsnak azt is elárulta, hogy terhessége első három hónapját mormotaként élte át, alig mozgott, csak pihent és aludt, mást nem is érzékelt új állapotából.

– Félidőben vagyok, és azt mondják, most jön a neheze… Nekem a várakozás a nehéz, és bevallom, a testem átformálódása miatt kicsit nyűgös vagyok, ezt nem könnyű megélni. Az ismerősök azt mondják, semmi sem látszik rajtam, szerintem viszont sokat híztam – tette hozzá nevetve, majd arról beszélt, hogy örökmozgó természete miatt mindent ugyanúgy csinálna, mint régen, de már a teste nem engedi. Sőt, egy intő jelet is kapott, hogy lassítson.

– A 12. hétben, amikor egy nő életében biztossá válik a baba jövetele, a férjemmel (Szekszárdi Ferenc kenus – a szerző) elmentünk kerékpározni, hogy megünnepeljük az örömhírt. Közben nyári zápor kapott el minket, és egy kanyarban kicsúszott a bicajom kereke. Ahogy a lovaglásnál megtanultam az eséseket, most is védtem magam, de nem tudtam megúszni a kézcsonttörést – mesélte Zsófi.

A születendő kislány nevét még nem tudják, és nem is tartják fontosnak, csak azt, hogy egészséges legyen az utód.

– Az esküvőnk után egyszer elkezdtünk erről beszélgetni, és nagy csata lett belőle. Mindketten erős karakterek vagyunk, és inkább elnapoltuk a névválasztást. Ráérünk dönteni, most a baba érdekében egyébként is a nyugalom a fontos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.