Egzotikus szépségért rajong a teniszvilág - Fotó

Egzotikus szépségért rajong a teniszvilág - Fotó

negyeddöntő
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 07. 23:45
<p>Jelenleg a legnépszerűbb brit teniszező a 18 éves Emma Raducanu, aki már negyeddöntős a US Openen. A román-kínai lánynak rövid időn belül 500 ezer követője lett az Instagramon. </p>
Bors

Parádés menetelést produkál New Yorkban a világranglista 150. Raducanu, aki életében először szerepel a az amerikai Grand Slam-tenisztornán, ám a selejtezőből indulva már hét meccset nyert meg úgy, hogy még szettet sem veszített, sőt az utóbbi két meccsén játékot is alig (6:0, 6:1, illetve 6:2, 6:1).

A 18 éves londoni lány román apától és kínai anyától Torontóban született, kétéves korától él Angliában, teniszezni öt esztendősen kezdett. A profik világába 2018-ban csöppent, idén viszont berobbant a köztudatba. A nyáron szabadkártyával indult Wimbledonban, ahol szenzációs játékkal a negyedik körig jutott, ám ott talán a túlzott nyomás okán jelentkező légzési nehézségek miatt feladni kényszerült a meccsét.

Ettől függetlenül már az akkori szereplésével rengeteg rajongót szerzett magának, az Instán például közel 500 ezer követője van, ami a mostani US Open után minden bizonnyal tovább nő. 

– Az elmúlt másfél évben nem sok lehetőség volt játszani, főleg nem ennyi néző előtt, mint Wimbledonban és most a US Openen. Friss vagyok, a sikeréhség és az elszántság pedig folytonosan nő bennem, mindkét tornán remekül ment a játék, szeretném minél tovább élvezni a rivaldafényt – árulta el Raducanu, aki nyáron a Wembleyben tekintette meg az angol–dán Eb-elődöntőt, és kint volt Silverstone-ban a Forma–1-es Brit Nagydíjon is, ahol a McLarennel körbe is vitték a pályán.

A fiatal hölgy – akinek Harvey Leigh Cantwell énekes udvarol – remek tanuló, és igen figyelmes is. Mai napig visszajár az általános iskolájába a sportnapokra, élménybeszámolókat tart, és ütöget is a gyerekekkel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.