Sport

Imádják a játékosai, Albert Flórián sikert sikerre halmoz

Bors

Létrehozva: 2021.09.22.

<p>Edzői pályafutása fényes lapjait írja ifjabb Albert Flórián. A magyar labdarúgás egyetlen aranylabdása, néhai Albert Flórián fia hét forduló után az élen áll a BKV Előre együttesével az NB III Keleti csoportjában.</p>

A BKV Előre az előző idényben a kiesést jelentő 17. helyen végzett a harmadosztály Nyugati csoportjában. Az MLSZ azonban 54-ről 60-ra emelte a tervezett létszámot, így a legjobb kiesők – köztük a BKV is – az NB III-ban maradt. Az 1912-ben alakított fővárosi klub júliusban Albert Flóriánt nevezte ki vezetőedzőnek.

Amíg a BKV Előre az előző szezonban pocsék teljesítményt nyújtott, addig Albert Flóriánnal hét meccsből hét győzelmet aratott, és vezeti az NB III Keleti csoportját.

„Játékoskoromban fordultak elő hasonló emlékezetes győzelmi szériáim, szakvezetőként azonban még sohasem – mondta a Metropolnak Albert Flórián, akinek édesapja, a „Császár” 1967-ben Aranylabdát kapott. – Az elvégzett munkában hiszek, természetesen további kemény csatákra számítok.”

Ifjabb Albert Flórián játékosként megfordult a BKV Előrében, az 1999/2000-es évadban szerepelt a csapatban. Az 53 esztendős tréner dolgozott a Ferencváros utánpótlásában, Dunaújvárosban, Tökölön, Budaörsön és Soroksáron is.

A BKV Előre egyik legjobbja, a Ferencváros korábbi játékosa, a 32 éves Busai Attila, aki nyolc góllal vezeti a góllövőlistát. Elárulta, a játékosok nagyon kedvelik a vezetőedzőt.

„Albert Flóri változtatott a játékfilozófiánkon, a labdabirtokláson alapuló futballt sajátíttatta el velünk – mondta a siker titkáról Busai. – Amióta ő vezeti a tréningeket, igazán kedvező a hangulat a Sport utcában. Meglehet, később lesznek holtpontok, de jelenleg tényleg öröm a futball. Sokat számít, ha a futballista is élvezi a játékot, márpedig mi élvezzük.”

Busai krónikus gerincfájdalmai okán gyakran beinjekciózva vállalja a meccseket.

„Több orvossal konzultáltam, akik műtétet javasoltak, ám az FTC egykori masszőrje, a vívók mostani terapeutája, Bodnár József rengeteget javított az egészségi állapotomon – mesélte Busai. – Így erősen bizakodom abban, hogy tökéletesen felépülök. Hálám jeléül oda is ajándékoztam neki egyik kedvenc mezemet. Azt, amiben a Fradiban futballoztam.”

A BKV Előre szerdán 16 órától a Füzesgyarmati SK-t fogadja a 8. forduló meccsén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja