Hetvenhárom éves korában elhunyt Vlagyimir Sadrin, a szovjet-orosz jégkorong-válogatott legendás alakja. A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint a kétszeres olimpiai, ötszörös világbajnok csatár rákbetegséggel harcolt, és koronavírus-szövődmények miatt halt meg csütörtök este egy moszkvai kórházban.
Sadrin 1972-ben és 1976-ban nyert olimpiát, kilenc mérkőzésen 11-szer volt eredményes és adott 4 gólpasszt is (15 pont). Világbajnokságon 1970-ben, 1971-ben, 1973-ban, 1974-ben és 1975-ben aranyérmes volt, 1976-ban második, 1977-ben pedig harmadik lett. A vb-ken 62 összescsapáson 73 pontot (34 gól, 39 gólpassz) gyűjtött.
A Szpartak Moszkvával háromszor (1967, 1969, 1976) tudta megtörni a CSZKA Moszkva uralmát. Pályafutása utolsó négy idényét, 1983-ig Japánban töltötte, ott kétszer volt bajnok.
Visszavonulása után a Szpartaknál, illetve orosz korosztályos válogatottak mellett dolgozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.