Moszkvában újra rákóstol kedvenc céklalevesére olimpiai bajnok kajakosunk

Moszkvában újra rákóstol kedvenc céklalevesére olimpiai bajnok kajakosunk

Tótka Sándor
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 23. 13:30
Mindössze egyetlen napot pihent az olimpia után a bajnok Tótka Sándor, mert már az országos bajnokságra készült. A Maty-éren viszont kénytelen volt gratulálni Kopasz Bálintéknak.
Bors

A 200 méteren olimpiai bajnok Tótka Sándor szombaton már Szegeden – az országos bajnokságon, ami egyben világbajnoki válogató is volt – versenyzett az új olimpiai számban, 500 párosban Nádas Bencével, aki Tokióban még Kopasz Bálinttal lett K–2 1000 méteren negyedik. A két olimpiai bajnok „csatájából” pedig a Kopasz, Erdőssy Csaba-egység került ki győztesen, így ők indulnak a számban a szeptemberi vb-n. 

Sajnos az elmúlt két hétben a sok hivatalos rendezvény miatt nem tudtam olyan ütemben edzeni, ahogyan kellett volna. Gond azonban nincs, egyszerűen csak szükségünk lesz egy újraindításra – mondta a Borsnak Tótka, aki vasárnap hazautazott Gyomaendrődre, ahol földijei köszöntötték. 

– Már alig vártam, hogy otthon legyek, hiszen az elmúlt időszakban nem volt alkalmam hazalátogatni. Meg szeretném köszönni a helyieknek, hogy mindenben támogattak, komolyan mondom, Tokióban is éreztem, hogy otthonról milyen sokan „tolták” a hajómat. Egy kis darab nekik is jár az aranyérmemből – mesélte boldogan a bajnok, aki sokáig nem élvezi a pihenést, mert Moszkvába utazik, ahol 100 méteren áll rajthoz.

– Ezúttal nem a győzelem a legfontosabb, inkább jól akarom érezni magam. Szeretek Moszkvába menni, ráadásul tavaly az egyik étteremben olyan borscs-levest szolgáltak fel, hogy azóta is arról álmodom, ha éhes vagyok. Mondtam is a feleségemnek, hogy megtudom a receptet, és akkor kötelező lesz neki ugyanúgy elkészíteni a fenomenális étket.

Tótka kiemelte, a kajak miatt eddig nem volt ideje a nyaralásra, de mivel a vb ezúttal kimarad az életéből, legalább Moszkva után pihenhet egy keveset a Balatonon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.