Jobb a Fradi a Celticnél, állítja a Skóciában élő magyar edző

Celtic
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 29. 09:15
Erős ellenfeleket kapott a Fradi az Európa Liga főtábláján, hiszen a Leverkusennel, a Betisszel és a Celtickel került egy csoportba. Ettől függetlenül a harmadik hely reális célkitűzés lehet. 
Bors

Masszív, Európa-szerte nagy nevű ellenfeleket kapott a Fradi az Európa Liga G jelű csoportjában. Az előző idényben a német bajnokságban hatodik Leverkusen, a spanyol ligában szintén hatodik Betis és a skót ezüstérmes Celtic állja majd a magyar bajnok útját.

Már megszokhattuk, de ezúttal is mindhárom ellenfél játékoskeretének értéke jócskán meghaladja a Ferencvárosét, ettől függetlenül Peter Stöger együttese már idén is bizonyította, hogy el tudja tüntetni a pályán a különbségeket. 

Az Edinburghban élő László Csaba edző – akivel a Fradi a 2004-2005-ös idényben az UEFA Kupa-csoportkörében szerepelt – úgy véli, Dibusz Dénesék a skótokkal lehetnek harcban a harmadik hely megszerzéséért, ami azt jelentené, hogy a magyar klub tavasszal az Európa Konferencialiga egyenes kiesés szakaszában folytathatá a küzdelmeket. 

– Két topbajnokságból érkező ellenfelet kapott a Fradi, akik magasabb játékerőt képviselnek, ezért tőlük akkor lehet pontokat rabolni, ha egy kicsit lekezelnek minket – értékelt az 57 éves szakember a Borsnak.

A Celtic viszont legyőzhető, és nemcsak azért, mert tavaly már kiverte a skótokat a Fradi BL-selejtezőn, hanem azért is, mert két éve, mióta Brendan Rodgers edző eljött tőlük, sok a gond a klubnál. A szurkolók elégedetlenek, nemrég az ügyvezető házát felgyújtották, sportigazgatójuk nincs, és mostanság nem tudnak olyan minőségi focistákat szerződtetni. A harmadik hely megszerzése teljesíthető.

Lisztes Krisztián, a Fradi korábbi játékosa is amondó, van keresnivalója a magyar csapatnak:

Itthon a Celtic mellett a Betist is elkaphatjuk. Jó kis csoport ez, közönségvonzó. Én még az első két hely valamelyikének megcsípését sem tartom kizártnak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.