Sport

Egykori nagyágyúk tisztázzák: ennyi esélye van a Fradinak Svájc ellen

Bors

Létrehozva: 2021.08.16.

Már csak egy lépés és két mérkőzés választja el a Ferencvárost attól, hogy a tavalyi idényhez hasonlóan, idén is a Bajnokok Ligája csoportkőrben rúghassa a labdát. A főtáblára kerüléshez a svájciak topcsapatát, a Young Boys-t kell legyűrni a zöld-fehéreknek.

Két egykori ferencvárosi labdarúgót kérdeztünk az esélyekről. Esterházy Márton arról beszélt, veszélyes ellenfélnek tartja a svájciakat, ugyanis nem lehet véletlen az, hogy a berni együttes az elmúlt években toronymagasan nyeri a svájci bajnokságot.

Ötven-ötven százalék esélyt adnék mindkét csapatnak a tovább jutásra – mondta Esterházy Márton.

– Szerintem, nincs jelentősége annak, hogy a "tőzsdén" melyik gárdát jegyzik magasabban, melyik az értékesebb, a pályán dől el, a két találkozón ki a jobb. A svájciak jól kihasználják az adott lehetőséget, a tehetséges fiataljai mellé bátran honosítanak labdarúgókat (is), és a légiósokkal megerősödve veszélyes csapatot állítanak pályára. Ezzel együtt, bízom a mieinkben.

Bálint László szerint, ismerve a svájci válogatott játékát és eredményeit, túl sok jóra nem számíthatnak a fradisták a Young Boys ellen. Egy igazán eredménycentrikus csapattal találkoznak Dibuszék, olyannal, amelynek tulajdonosai szigorúan üzleti alapokra helyezték a csapat irányítását.

– Nincsenek titkok – mondta Bálint László. – Bevált a módszerük, mondhatni lesöpörték a Baselt és a Grasshopperst is a trónról, egyeduralkodókká váltak Svájcban.

Bálint úgy gondolja, hogy nagy, de nem megoldhatatlan feladat előtt áll a Ferencváros, mert a svájciak igen erős és jól képzett játékosokat vetnek be a mérkőzésekre.

– Talán nekünk kedvezhet, hogy a "Fiatal Fiúk" nem az erőfutballt tartják szem előtt, pedig fizikálisan nagyon egyben vannak – folytatta. – Játsszák a focit, és ez nekünk jó lehet. Összességében egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy a két mérkőzés végeztével, mi, tehát az FTC várhassa a BL-sorsolást. Bízom abban, hogy Tokmac is bevethető lesz, de nélküle is elég erős a csapatunk. Megígérhetem, hogy bármi is lesz az első meccs eredménye, a visszavágón az Üllői úton, a gyönyörű stadionunkban szurkolok a fiúknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145420_auto_resized.jpg
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143887_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja