Szolnokon értük el az elkeseredett Bodonyi Dórát, aki elmondta, az úgynevezett csókbetegség miatt hagyja ki a koppenhágai vb-t, és jelenleg lakásukba zárva unatkozik.
–Nem tudom hol, de elkaptam a vírust, pedig kerültem a tömeget
– mondta Dóra. – Most arra is ügyelnem kell, hogy a férjemet, egyben edzőmet, Gergelyt ne fertőzzem meg. Bosszankodom, hiszen a tokiói olimpiai aranyérmes négyesből időlegesen kiestem, ugyanígy a tokiói bronzérmes társammal, Kozák Danutával tervezett 500-as versenyről is lemaradok.
A bajnoknőnek vigyáznia kell, mert ha túl korán kezd újra edzeni, szövődményekkel számolhat. Amennyiben az orvos megfelelőnek nevezi a vérképét és ultrahang-vizsgálata is rendben, elhagyhatja a lakást. Mivel a kvartettek egyik favoritja, Új-Zéland kihagyja az eseményt két hét kötelező karantén miatt, Danutáéknak a lengyelek, fehéroroszok jelentik az akadályt, míg a szakvezetés a párosok 500-as viadalára a Kozák, Csipes „aranycsapatot” nevezi.
Ennek kapcsán Bodonyi mindjárt tippelt is:
–Ketten együtt nyolc olimpiai bajnoki címet szereztek, így aligha szorítja meg őket bárki is. A múltban próbálkoztak már együtt páros hajóban, most pedig van idő arra, hogy tökéletesre csiszolják együttműködésüket.
–Jövő kedden kell megjelennem az edzőtáborban
– vette át a szót az olimpiai aranyérmes kvartettbe Bodonyi helyett behívott felnőtt vb- és Eb-győztes Gazsó Dorka. – De addig még e hétvégén a portugáliai U23-as vb-n is rajtolok három számban, majd Csipes Ferenc, a felnőtt női négyes mesteri összeállítója kipróbálja a legelőnyösebb beülést. Nem mindegy, hogy Kozák Danuta, Csipes Tamara és Kárász Anna társaságában hol kapok helyet, viszont a Kozák, Csipes kettős simán veri majd a világot.
Nyállal terjed
A csókbetegség vagy mononucleosis infectiosa magas lázzal, a nyirokcsomó megnagyobbodással, torokfájással jár, a láz 2-3 hétig fennmaradhat. Kialakulása hátterében az Epstein-Barr herpeszvírus áll, és főleg nyállal terjed. A súlyos szövődmények kialakulása ritka, az esetek többségében 2-3 hét alatt gyógyul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.