A mondás szerint nem a ruha teszi az embert, de azért a magyar tervezők nem bízták a véletlenre, amikor kitalálták, megvarrták és a sportolókra adták a fantasztikus olimpiai egyenruháikat. Tokióban is biztosan megakad majd mindenki szeme a lányainkon.
Késely Ajna, aki „előmondó" volt az eskütételen, elárulta, hogy már alig várta, hogy magára ölthesse a színes ruhát.
A próbán ugyan belebújhattam, de csak egy pillanatra, szinte észre sem vettem, amikor levették a méretet
– emlékezett vissza a ifjúsági olimpiai bajnok úszó. – Persze a fogadalomtétel előtt otthon felpróbáltam és amikor a tükörben megnéztem magam, elégedett voltam a látvánnyal.
Ajna hozzátette, nagyon örült a lenge, szellős ruhának, hiszen az előrejelzések szerint Japánban nem fognak fázni.
Az eskü alatt is meleg volt a teremben, mégsem folyt a hátamon a víz. Remélem, Tokióban is sokszor felvehetem majd a kellemes viseletet, bár az igazsághoz tartozik, szeretnék sokáig úszódresszben maradni.
Madarász Viktória gyalogló Olaszországban, az edzőtáborban értesült arról, hogy biztos induló az olimpián. Már ő is megkapta a szerelést, de a szép kimonóba még nem bújhatott bele.
– A kezemben már volt a ruha, éreztem, milyen finom anyagból készült – mondta a sportoló, aki 20 kilométeren indul. – Izgatottan várom, hogy mikor vehetem végre fel, hogyan fog állni rajtam, mert azt láttam a neten, hogy a lányok jól néztek ki benne. Remélem, olyan kényelmes is, mint amilyen szép.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.