Áll a bál a Forma–1-ben: egymásnak esett Hamilton és Verstappen

Áll a bál a Forma–1-ben: egymásnak esett Hamilton és Verstappen

Max Verstappen
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 19. 19:15
Hadat üzent a Red Bull a hétszeres világbajnoknak. A pályáról kipenderített éllovas a kórházból üzent a címvédőnek. Rasszista támadások is érték Hamiltont.
Bors

Lewis Hamilton 250 km/h fölötti sebességnél lökte ki a silversone-i pályáról Max Verstappent. A trónkövetelő kőkeményen beszólt neki a kórházból, mások kommentben osztották ki. Évek óta szinte előre oda lehetett volna adni az F1-világbajnoki címet Hamiltonnak. Idén végre izgalmas a versengés – talán már túl izgalmas is. A Brit Nagydíj első körében agresszív adok-kapokba bonyolódott az élen haladó Verstappen és az előzni próbáló Mercedes-sztár.

Egy koccanásuk után a holland kisodródva a gumifalba csapódott.

Verstappen szédelegve szállt ki az autóból, majd helikopterrel kórházba szállították. Apja szerint zúgott a feje és hasogatott a válla. Közben Hamiltont 10 másodperces büntetéssel sújtották – de ezzel együtt megnyerte a futamot.

Veszélyes akció volt Lewistól! Ünnepelni pedig, miközben én kórházban vagyok, tiszteletlen és sportszerűtlen

– üzente Verstappen a Twitteren a kórházból, ahonnan már vasárnap éjjel kiengedték.
Hamilton sem maradt adós a válasszal:

– Max nagyon agresszíven vezet – jelezte a hétszeres világbajnok, hogy ő csak felvette a kesztyűt a rámenős riválissal.

– Keményen, ugyanakkor mindig sportszerűen versenyzek – szögezte le Hamilton, aki nem érezte jogosnak még az enyhe büntetését sem.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint viszont sokkal súlyosabb verdiktre lett volna szükség Hamilton „kétségbeesett tette” után. Helmut Marko motorsport-tanácsadó szerint pedig nem versenypályára való, veszélyes volt a vb-címvédő viselkedése.

A történtek miatt rasszista támadások is érték a színes bőrű világsztárt az internetes fórumokon. Ezeket a Forma–1 és a Mercedes istálló közös közleményben ítélte el.

A vb-pontverseny élcsoportja 10 futam után

1. Max Verstappen (Red Bull) 185 pont

2. Lewis Hamilton (Mercedes) 177

3. Lando Norris (McLaren) 113

4. Valtteri Bottas (Mercedes) 108

5. Sergio Pérez (Red Bull) 104

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.