Sport

Foci-Eb: Vitatható góllal nyitottak a cseheket letaroló dánok

Bors

2021. július 3. szombat 22:05

A negyeddöntő keretén belül a bakui Olimpiai Stadionban feszült egymásnak a cseh és a dán válogatott.

Forrás: MTI

Az idei foci-Eb negyeddöntős mérkőzései közül könnyen lehet, hogy a Csehország-Dánia összecsapás pörgött fel a leggyorsabban egy szögletnek köszönhetően, a dán középpályás Thomas Delaney ugyanis Larsen beadásából rögtön az ötödik percben gólt szerzett Bakuban. A szakvélemények szerint egyébként az említett szöglet legalábbis vitatható, ugyanis a labda valójában a szintén dán Kasper Dolbergről ment ki (tehát nem lett volna szöglet, a bíró tévesen ítélt).

Aztán a cseh szurkolók a 42. perctől kezdve még jobban aggódhattak, ekkor került válogatottuk kapujába másodszor labda. Ezúttal a 12-es mezben játszó dán csatár, Dolbergnek köszönhetően, aki négy méterről lőtt a cseh kapu bal felső sarkába.

Csehország a második félidő elején, konkrétan a 49. percben szépített Patrik Schick hét méterről lőtt góljának köszönhetően. Ezzel egyébként be is állt a végeredmény.

Csehország-Dánia: 1-2

Azaz Dánia már biztosan ott van az elődöntőben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470927_auto_resized.jpg
origo.hu

Teljesen meztelenül, fürdés közben fotózták Curtis volt feleségét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19902_resized.jpg?avcount=1695470146
origo.hu

Zelenszkij akár börtönbe is kerülhet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471065_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2023. szeptember 23.: a Bika ügyesen elrendez mindent, a Szűz furcsa dolgot tapasztal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471285_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nagy Ákos: a választási ígéreteknek a betartása most már késő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471023_auto_resized.jpg
ripost.hu

Újabb lehúzást tervez Brüsszel. Felháborodtak az autósok a dupla jogsi terve miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471259_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kocsis Máté: A kormánypártok főpolgármester-jelöltje egy alkalmas ember lesz, nem pedig egy balfék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19894_resized.jpg?avcount=1695470146
origo.hu

Összeomlott az ukrán hadsereg, menekülnek a katonák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470546_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy lengyel sportoló 50 kilós sziklát vitt egy hegycsúcsra, most pénzbírságra számíthat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695470146
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469702_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Rád kenik a sz*rt”: Magyarázkodik a botrány miatt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695470146
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/yXHcIZJJ-8Xt2FDc_h7ssrUu8QxIOH6ZVf9nXTy3ae0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMmY5MzVkNjNlMjRkNmE4MGM1ZDQ5ZDc1MTZiZmJm.jpg
Stílus

A visszafogottól az extravagánsig: lelepleztük Szoboszlaiék civil ruháit a válogatottban – videó

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/YJh94AehMLWbSxjCYggf5G_rnPtbgL-VWuY0FnolKfc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5YWFlNTgyNzg1ODRiMjM5OTgxNWM2NDdlM2M0NzM2.jpg
Úszás

Elveszítjük Milák Kristófot? Határozottan válaszolt a világbajnok legenda