Cseh László miatt kelt fel ma hajnalban a fél ország. Minden idők egyik legjobb magyar úszója a tokiói olimpia 200 méteres vegyes-döntőjében zárta le pályafutását. 35 évesen a legfontosabb célja az volt, hogy a fináléban úszhasson, ez össze is jött neki. 100 méternél még a második volt, végül hetedik lett egy olyan mezőnyben, ahol rajta kívül a legidősebb versenyző is 10 évvel fiatalabb volt nála.
Cseh László tudta, érzelmes pillanatok várnak rá:
„Határeset, de jó lesz. Ennyi volt az én időm, ennyi volt az én úszásom – kezdte az M4 Sport kamerája előtt Laci. – Már reggel elérzékenyültem, amikor a búcsúra gondoltam. Sok ember munkája volt, hogy összerakjanak erre az olimpiára, hatalmas munka volt benne. Azt hiszem, az évek során fejlődött a személyiségem, régen egy ilyen úszás után szóba sem álltam volna senkivel, magamban dühöngtem volna. Kezdem kicsit megérteni és elfogadni, hogy mennyit jelentek a szurkolóknak.”
Cseh egyelőre azt tervezi, hazamegy, kitakarítja a garázst, elvégzi a teendőket a kertben. Leül a feleségével, Diánával és megbeszéli, hogyan tovább. Azt nem gondolja, hogy edzőként dolgozna.
„Meg kell néznem, milyen az úszásmentes élet”
– mondta Cseh, akit egy sportmagazin a világ legjobb olimpiai bajnoki címet sosem szerző úszójának választott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.