„Aranykvartettnek” becézték a két éve együtt lapátoló egységünket, és okkal tették. A Kuli István, Molnár Péter, Nádas Bence, Tótka Sándor összetételű hajó különféle távokon összesen 4 vb- és nyolc Eb-t címet szerzett. Viszont Tokióban biztosan nem szerez érmet egy áprilisi sportbaleset miatt, mert ebben az összetételben már nem versenyezhetnek.
– Fekvenyomó súlyemelő edzésemen a 120 kg-os teher alatt megsérült a vállam – magyarázta a Borsnak a 22 éves vezérevezős Kuli. – Hat és fél hétig tartott a gyógyulás, a két és fél hét teljes tréningkiesés visszaütött, így a poznani Eb-n a dobogó helyett a 11. helyen végeztünk.
A szegedi versenyző elmondta a Borsnak: kikerült a négyesből, és ezzel az olimpiának is istenhozzádot inthetett.
– Hamarosan az U23-as Eb előtti honi válogatón indulok a 200 m-es távon. És hogy milyen az élet? Az utánpótlás kontinensbajnokságot is Poznan rendezi, az ottani balszerencsémet igyekszem kitörölni az emlékeimből. Új fejezetet nyitok, a 2024-es párizsi olimpiáról aranyérmet hozok haza.
– Erre a drámai fordulatra nem számítottam – nyilatkozta Hüttner Csaba kapitány. – Poznanban egy ideig remekül száguldott a hajójuk, aztán az edzéskiesés kiütközött Pistán. Pedig Hüvös Viktor vezetésével a munkájukban minden a helyén volt. Mivel összesen hat férfi kajakost nevezhetek az olimpiára, javaslatom alapján a versenybizottság és az elnökség feladata eldönteni, kikből építjük fel az új 500-as egységet, melyben minimum két változás várható, de ezen hosszasan kell töprengenem.
Úgy fest, az új kvartettben Tótka helye biztos, mert rajtol a tokiói 200-as sprinttávon, és talán Nádas is a négyes tagja marad.
Kegyetlen a sport
– nyilatkozta Hüvös mester. – Az első helyért német–magyar versenyben reménykedtem, de álmainkat a balszerencse felülírta.
A Hüttner által előterjesztett ötkarikás kajak-kenu névsort előbb a versenybizottság tárgyalja, jövő szerdán pedig végleg dönt a szövetség elnökség az olimpiai válogatottról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.