Most érkezett: így vettek végső búcsút Puhl Sándortól

Most érkezett: így vettek végső búcsút Puhl Sándortól

Bazilika
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 09. 20:50
A futballtörténelem egyik legjobb játékvezetője 65 évet élt.
Bors

Az egykor négyszer a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Puhl Sándortól a budapesti Szent István-bazilikában, szűk családi és baráti körben vettek búcsút – olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján

Az MLSZ Játékvezetői Bizottságának egykori alelnöke május 20-án halt meg, 65 évesen. Búcsúztatását a bazilika altemplomában tartotta Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök.

A szertartáson Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Vági Márton főtitkár is részt vett. A szövetség nevében Berzi Sándor alelnök mondott beszédet.

Puhl Sándor karrierje során világbajnoki finálét és Bajnokok Ligája-döntőt is vezetett, sokáig a legmagasabban jegyzett magyar játékvezető volt. 2000 és 2006 között az MLSZ alelnöki tisztségét is betöltötte. 2006-ig a FIFA Játékvezető Bizottságának tagja volt, 2000-től 2007-ig pedig az MLSZ Játékvezető Bizottságában is részt vett. Éveken keresztül a Sport TV állandó televíziós szakértőjeként is dolgozott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.