Kiemelkedő sportélményt ígér az UVSE és a Dunaújváros összecsapása a Hajós-uszodában. Már csak azért is, mert a két legjobb honi együttes játékosai közül többen ott lesznek a július-augusztusi tokiói olimpián. Ha holnap valamelyik csapat nyer, 21-én egy újabb sikerrel aranyérmes, amennyiben az első meccs vesztese győz, 24-ikén a harmadik találkozó végleg dönt.
Az újpesti „pólókirálynő” Keszthelyi Rita szerint fontos, hogy a két kapus közül melyikük fog ki jobb napot.
– Nem beszélve a védekezésről, ami szintén meghatározó lehet – nyilatkozta a világ egyik legbiztosabb kezű lövésze.
A fővárosiak új-zélandi légiósa, a magyar válogatott erőssége, Rebecca Parkes úgy fogalmazott, az esélyek közel azonosak.
– Pontosan tudjuk, milyen kiváló klasszis Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya. Viszont a mi csapatunk talán összeszokottabb
– fogalmazott Parkes. – Nehéz tippelni a végső eredményre, mert könnyen lehet, egy zseniális mozdulat dönti majd el az aranyérem sorsát.
Az újvárosiak kirobbanó formában lévő kapuvédője, a húszéves válogatott Magyari Alda nem különösebben ideges Keszthelyi közismerten erős és pontos bombái miatt.
– Amikor legutóbb találkoztunk, Rita tíz próbálkozása közül csak két lövés kötött ki a hálómban
– emlékeztett Alda. – A bajnoki döntő szerintem is kétesélyes, és mivel sose voltam még felnőtt magyar bajnok, érthető, hogy az olimpia előtt szeretnék aranyérmes lenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.