Tilos betojni Lewandowskitól

Tilos betojni Lewandowskitól

vb selejtező
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 24. 11:15
Tíz éve Varga József volt a lengyelek elleni meccs legjobbja. Az NB II-es Debrecent erősítő középpályás szerint most sem szabad megijedni a Robert Lewandowskival felálló „jó barátainktól". A meccs csütörtökön 20.45 órakor a Puskás Arénában kezdődik, és ez lesz számunkra a 2022-es katari vb-döntő kvalifikációs sorozatának nyitánya.
szs

2011. november 11-én Poznanban játszottunk utoljára a lengyelekkel, az akkori barátságos meccset 2-1-re elveszítettük. 

Lassan tíz éve válogatottunk legjobbja a 90 percig robotoló Varga József volt.

– Az akkori és mai magyar csapatot képtelenség összehasonlítani – mondta az NB II-es DVSC-ben futballozó Varga. – Tény, amit Marco Rossi kapitány játékosai 2020 második félévében bemutattak, az régóta várt pazar teljesítménynek számított.

Hogy csütörötkön melyik arcát mutatja a Rossi-csapat, ezt a Loki-középpályás nem is sejti. Elvégre eltelt pár hónap, válogatottunk tagjai az idén most találkoznak először, és ez bizonytalanná teszi az előrejelzést.

Arra viszont felhívta a figyelmet: a rettegett Robert Lewandowski előtt tilos térdre omolni.

– Itthon mindenki tart tőle, pedig ő is csak ember. Ráadásul, és ez a fő, a Puskás Arénában nem Thomas Müller, Serge Gnabry és Kingsley Coman, azaz Bayern München-ászok fogják tömni jó labdával, hanem lengyel honfitársai, akik tudása elmarad Müllerékétől.

Mi tesszük hozzá: Orbán Willi is kellőképp kiismerte már a Leipzig–Bayern Bundesliga-meccsekről, nem beszélve a szintén lipcsei kapusunkról, Gulácsi Péterről.

– Védelmünk együttműködése alapvető. És az az egypasszos játék, amit elsajátítottak Kalmár Zsolték, így hatékonyak lehetünk. A többi Sallai Rolandon múlik, az ő mozgékony játéka olykor kiismerhetetlen.

A két válogatott a múltban csak Eb-selejtezőn mérkőzött egymással:

1987. május 17.:                     5-3 (otthon)

1987. szeptember 23.:            2-3 (idegenben)

2003. március 29.:           0-0 (i)

2003. október 11.:           1-2 (o)

Összesített mérleg magyar szempontból: 32 mérkőzés, 20, győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség, 87-39-es gólkülönbség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.