Európa legjobb gólvágóját is megállíthatja Szalai Attila – videó

Európa legjobb gólvágóját is megállíthatja Szalai Attila – videó

labdarúgás
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 09. 18:15
Szalai Attila villant: futballválogatottunk balhátvédje a török bajnoki meccsen a Fenerbahce színeiben remek gólt lőtt a Konyaspornak (3-0). Ez volt az első találata a félholdasoknál.
szs

A tévékészülék előtt ült ezúttal is Tieber László, korábbi kétszeres válogatott Videoton-támadó.

– Amióta megtudtam, hogy Szalai a Fenerbahcéhez írt alá, a tíz közül nyolc bajnoki erőpróbáját megnéztem, mert játéka élmény számomra – tudatta Tieber. – Olyan pontosan ért fel ezúttal is a befejezéshez, hogy közelről könnyedén bevette a Konyaspor kapuját. Kihagyhatatlan játékos egy remek múltú török együttesből, ami jelzi, hogy pompás jövő elé néz. Már csak azért is, mert csapattársától, a világbajnok Mesut Öziltől még van mit ellesni.

Az egykori szélső Tiebernek már a tavalyi emlékezetes Eb-rájátszás és Nemzetek Ligája-erőpróbákon feltűnt Attila remeklése.

– Bár 23 életévével igencsak fiatalnak számít, de határozott védőjátéka mellett a modern futball kívánalmainak megfelelően felér a befejezésekhez is. Biztos pont a védősorban. Meggyőződésem, hogy március 25-én a Puskás Arénában a lengyelek elleni vb-selejtezőn Robert Lewandowskival is felveszi a versenyt magabiztos fejjátékával, hiszen 192 centi magas. És mivel a földön is labdabiztos, talán nem kell nagyon rettegnünk Európa legjobb gólvágójától.

Tieber tudja, hogy Attila papája, az idősebbik Szalai magyar bajnokságot nyert az MTK-val és Váccal.

– Hiába, a vér nem válik vízzé! Idősebb Szalai Attilát Verebes József edző egykoron Európa legjobb balbekkjének aposztrofálta, mert így motiválta a focistáit. Amikor a magyar ligaválogatott tagjaként az 1982-es spanyolországi vb előtt Comóban játszottunk a későbbi aranyérmes olaszokkal, nekem ezt tanácsolta: „Elszáguldasz a baloldalon, kicselezed Claudio Gentilét, és Dino Zoff hálójába lősz.” Nos, ehhez képest Gentile megállított, ráadásul ő cselezett ki engem…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.