A részben hazai rendezésű jövő évi Európa-bajnokságra való kijutás után újabb történelmi sikert ért el a magyar fociválogatott: megnyerte csoportját a Nemzetek Ligájában. A mieink ugyanis megverték a törököket, míg a csoport másik meccsén Szerbia kiütötte az oroszokat.
Az idei utolsó Puskás Arénában rendezett válogatott meccs kiegyenlített játékkal kezdődött. Először a 25. percben Könyves Norbert révén szerezhettük volna meg a vezetést, a csatár kicsivel maradt csak le Loic Nego beadásáról. Ezután a törökök vezettek veszélyesebb támadásokat, ám nem sikerült bevenniük Dibusz Dénes kapuját, így az első félidő a számunkra kedvező gólnélküli döntetlennel zárult - a csoport másik meccsén Szerbia ugyanis már ekkor 3-0-ra vezetett Oroszország ellen.
Ami az első félidőben nem sikerült, az az 57. percben igen: Sigér Dávid révén megszerzte a vezetést a magyar válogatott. Bár Varga Kevin lövését Mert Günok még hatalmas bravúrral a kapufára tolta, a Ferencváros középpályása a török kapuba sodort a kipattanót.
A törökök még többször veszélyeztették Dibusz kapuját, igazán nagy ziccert azonban nem sikerült kialakítaniuk, nem úgy nekünk: a 95. percben ugyanis Varga is a kapuba talált, beállítva ezzel a 2-0-ás végeredményt.
EZ a győzelem pedig NEMCSAK AZT JELENTi, HOGY A MAGYAR VÁLOGATOTT megnyerte csoportját, FELJUTott AZ A-DIVÍZIÓBA ÉS A SOROZAT KÖVETKEZŐ KIÍRÁSÁBAN EURÓPA LEGJOBBJAI ELLEN LÉPHET PÁLYÁRA, HANEM KÖNNYEBBEN KVALIFIKÁLHATja MAGÁT A 2022-ES KATARI VB-RE IS.
Egyrészt előkelőbb kalapból vája majd a vb-selejtezők sorsolását, másrészt a két legjobb olyan Nemzetek Ligája-csoportgyőztes, amely a jövő novemberben záruló selejtezőkön nem végez az automatikus kijutást jelentő első vagy a rájátszást eredményező második helyen, pótselejtezőt vívhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.