Mindenki kidőlt, nem áll ki az Újpest - Nem csak a három pontot bukhatják

Mindenki kidőlt, nem áll ki az Újpest - Nem csak a három pontot bukhatják

foci
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 05. 08:15
Mindössze két ép focistája maradt az Újpestnek, amely jelezte az MLSZ-nek, hogy nem áll ki a pénteki, DVTK elleni bajnokira. A klubnál abban bíznak, csak a három pontot veszítik el.
Bors

Áldatlan állapotok uralkodnak Újpesten. Azok után, hogy a csapat már az MTK ellen 4-0-ra elveszített hazai bajnokira is csak ifistákkal a kezdőben tudott kiállni, újabb koronavírus-fertőzötteket találtak a keretben. Mindössze két olyan játékos maradt a lila-fehérek első csapatából, aki egészséges, ezért a keddi, DVTK által elutasított halasztási kérelem után, tegnap bejelentette a klub, hogy nem áll ki a pénteki bajnokira. Az Újpest közleményt adott ki, amiben hangsúlyozta, hogy a továbbfertőzés veszélye, valamint a saját fiataljaik és az ellenfél játékosai-nak egészsége érdekében el sem utazik Miskolcra.

Tudjuk, a jelenlegi szabály szerint 3-0-s gólkülönbséggel a három pont a Diósgyőrt illeti, és azt is, hogy ki kell szolgálni a szponzorokat és a tévét, de ez már egy annyira extrém helyzet, hogy reméljük ezt az MLSZ is figyelembe veszi a döntéshozatalnál – árulta el Galambos Sandra, az Újpest kommunikációs vezetője. A szövetség versenybizottsága tegnap tárgyalta az ügyet, de lapzártánkig nem született döntés. Ettől függetlenül már így is sok kritika éri az MLSZ-t, hogy a jelenlegi „koronavírus-szabálya”, miszerint klubokként egy meccset lehet elhalasztani a bajnokságban, azt is csak akkor, ha ahhoz az ellenfél is hozzájárul, hibás, és nem biztosítja az egyenlő feltételeket.

Ez is érdekelheti!

Hoppá! Curtis visszatér - itt a hivatalos bejelentés

Nem áll ki az Újpest a DVTK elleni mérkőzésre – 25 játékosból 23-an koronavírusosak

„Bekövetkezett, amitől tartottunk” – az újpesti focicsapat nagy része koronavírusos

Két hónapja, amikor megszületett a szabály, egyetlen klub sem jelezte, hogy nem ért vele egyet. A döntéshozók sem tudhatták, hogy mára ilyen sok fertőzött lesz. Meglátjuk, kell-e finomítani a jelenlegi előírásokon – magyarázta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

A Szeged sem vállalta a meccsét

Az NB II-es Szeged focicsapata tegnap játszott volna bajnokit Soroksáron, de nem utazott el a fővárosba, mert 17 koronavírusos focistája van. A többiek legújabb tesztjeinek eredményeit nem ismerve pedig nem akarták az ellenfelet megfertőzni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.