Egyre biztosabb, hogy már a téli átigazolási időszakban klubot vált a Salzburg magyar válogatott focistája, Szoboszlai Dominik. A 20 éves középpályás a Bayern München elleni 6-2-re elvesztett BL-meccsen is végig a pályán volt, vezérként küzdött, s bár az eredmény nem azt tükrözi, az osztrák együttes a találkozó jelentős részében partiban volt a címvédővel. Dominik kiváló lövőtechnikájával, bátor, harcos játékával már az előző idényben felkeltette a sztárklubok figyelmét. Az idei szezonban pedig folytatta remeklését, már két gólt szerzett a BL-ben, nem csoda, hogy ismét egyre több klubbal hozzák kapcsolatba.
Jó döntést hozott, hogy maradt a Salzburgban. Ettől függetlenül már csak idő kérdése, hogy mikor vált klubot. Szerencsés helyzetben van, hiszen válogathat a kérők közül. Az a fontos, hogy olyan helyre igazoljon, ahol szintén állandó játéklehetőséghez jut
– mondta korábban lapunknak Lisztes Krisztián. Az biztos, hogy ha valaki vinni akarja Szoboszlait, magyar átigazolási rekord születik, mert ki kell fizetni a 25 millió eurós (8,8 milliárd Ft) kivásárlási árát, de elképzelhető, hogy őrült licit kezdődik a megszerzéséért.
AC Milan
Az olaszok kétszer is közel álltak ahhoz, hogy megszerezzék Szoboszlait, ám a transzfer eddig kudarcba fulladt. A hírek szerint azonban a milánóiaknak harmadszorra is nekifutnak, hogy megszerezzék a technikás középpályást.
Atlético Madrid
A csapat vezetőedzője, Diego Simeone testközelből csodálhatta meg, hogyan sziporkázik ellenük a magyar középpályás. A hírek szerint a klub már a télen megindítja a rohamot, hogy elcsaklizza a többi kérő elől a tehetséget.
RB Leipzig
A Salzburg német testvércsapata, az előző szezon BL-elődöntőse tökéletes választás lehet, hiszen bátran nyúl a fiatalokhoz, ezért Szoboszlai rendszeres játéklehetőséghez jutna. Fejlődése szempontjából nagyszerû lépcsőfoknak tűnik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.