A főpróba nem sikerült rosszul, az FTC az NB I 9. fordulójában 1-1–es döntetlent játszott a Fehérvár FC-vel idegenben. A Ferencváros szerdai feladata jóval nehezebbnek ígérkezik a Puskás Arénában, ahol a Juventus ellen következik a bemutató, a díszelőadás a BL-csoportkörben.
Andrea Pirlo, a torinói „Öreg Hölgy” trénere bejelentette, koronavírus miatti karanténja után Ronaldo újabb vírustesztje negatív, ezért jön velük a magyar fővárosba.
Cristiano biztosított, hogy futballra kész
– fogalmazott a szakember. – És ha ő mondja, neki gondolkodás nélkül elhiszem, olyan állapotban van, hogy akár pályára is küldhetem.
Ha Ronaldo pályára lép, minden bizonnyal okoz olyan fejtörést a Fradi védőinek, mint azt Messi tette Barcelonában. Egyáltalán kikapcsolható-e a játékból a portugál futballista?
– Tizenkilenc nap kihagyás nála semmiség – véli az egykori újpesti ezüstcipős Dunai Antal. – Olyan megoldásokkal operál majd, melyekre felkészülni le-hetetlen. Ha beindul a labdával, képtelenség attól elválasztani. Viszont szerintem a fertőzés után éppen elég lenne neki 45 perc játék.
Dr. Sidó Zoltán, egykori birkózó „aranycsapatunk” keretorvosa, az ismert kardiológus viszont félti Ronaldót.
– Abban biztos vagyok, hogy az otthon, egyedül végzett edzésmunkája nem pótolhatja a társakkal való közös tréningeket – mondta Sidó. – A kondijával nem lesz baja, de mégis, fogalmazhatok úgy is, hogy féltem Ronaldót. Több sportoló jelenik meg nálam a vírusbetegségből való felépülését követően, és én csak azt tanácsolhatom nekik, legalább 6–8 hetet mindenképpen pihenjenek, mert ez az előírás is. Szóval, ha én lennék az olaszok csapatorvosa, nem engedném a sztárt pályára lépni.
Mészöly Géza egykori válogatott védőnk így fogalmaz:
– Nehéz feladat Cristiano semlegesítése. Nemcsak a védőknek, hanem az egész Fradinak kötelező figyelni rá és akkor még a többiekről, például Álvaro Moratáról nem beszéltem. Becsülöm Ronaldót, mert szerelést húz. Persze, nem véletlenül szállna be a Fradi ellen, hiszen imádja, ha róla szól egy focimeccs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.