A vírus miatt eshet ki az újpesti csapat

A vírus miatt eshet ki az újpesti csapat

foci
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 19. 08:15
Berta Csaba, az Újpest ügyvezetője szerint olyan gazdasági verseny van az NB I-ben, hogy senkit nem érdekel, melyik két csapat esik ki a bajnokságból.
Bors

Lassan ocsúdnak Újpesten az elmúlt hetek sokkjából. A nagy múltú focicsapat ugyanis önhibáján kívül veszített el hat pontot a bajnokságban, amely a végelszámolásnál még nagyon hiányozhat majd. Hiába kért ugyanis a koronavírus miatt előbb az első keretének háromnegyedét, majd a teljeset elveszítő IV. kerületi klub halasztást az MTK-tól (0-4) és a Diósgyőrtől (0-3), egyik riválisa sem fogadta el a kérését, így előbb a pályán, majd az ellenfél vezetőinek szobájában dőlt el a három pont.

– A klubok részéről az az elterjedt eljárás, hogy nem mennek bele a halasztásokba, ennek pedig egyszerűen gazdasági oka van. A bajnokság minden évben nagyon kiélezett, májusban pedig, amikor vége lesz, már senkit nem fog érdekelni, hogyan jöttek össze a pontok, mégis két csapat búcsúzik az élvonaltól – magyarázta a Borsnak Berta Csaba, az Újpest ügyvezetője.

– Sajnos a keretünket továbbra is a teszteredmények alakítják, gyakorlatilag orosz rulett, hogy kikkel tudunk majd kiállni vasárnap a ZTE ellen, de így vagy úgy, ezúttal biztosan lesz meccs.  

A lila-fehéreknél a protokoll szerint nem tíz, hanem tizennégy napos karantén után két negatív tesztet kell produkálnia a focistáknak, akikre ezután még egy tüzetes orvosi vizsgálat is vár, és csak azután kezdhetik el a fokozatosság elvét betartva a tréningeket. Ugyan vasárnapra talán már egy csapatnyi futballista a szintén koronavíruson átesett vezetőedző, Predrag Rogan rendelkezésére fog állni az első keretből, ám kérdéses, hogy a különböző edzettségi szintjük miatt milyen teljesítményre lesznek képesek a hétvégén. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.