Major Mária már gyermekkora óta sportol, személyi edzőként dolgozik, de csak a negyedik x-en túl jött az ötlet, hogy fitneszversenyen induljon. Ez sem az ő ötlete volt, ismerősei biztatták szépen formásodó alakját látva.
– A mozgás sosem hiányzott az életemből, ez a lételemem, de kellett egy személyi válság ahhoz, hogy két gyermek édesanyjaként, túl a negyvenen beleszeressek a súlyzós edzésekbe
– mondta a 47 éves fitneszversenyző.
– Éppen válófélben voltam, és közben az orvosok szklerózis multiplexet állapítottak meg nálam. Ez azonban engem nem lefelé vitt, hanem motivált.
Először Magyarországon indultam kisebb versenyeken, de mindig úgy gondoltam, hogy ezen a pályán a világversenyek számítanak igazán. Végül NBBUI Amatőr Olimpián kétszer nyertem, először 40+, majd 45+ korosztályban, és tavaly WBPF Európa Bajnokságon sportmodell kategóriában győztem. Jövőre is nagy terveim vannak, mert három év múlva, 50 évesen méltón szeretném befejezni a versenyzést. Addig pedig mindenkit várok most is az edzésekre, mert a sport nem kor kérdése – zárta az Európa-bajnok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.