Az FC Liverpoolt 30 év szünet után angol futballbajnoki dobogó csúcsára repítő német szuperedző, Jürgen Klopp úgy véli: a tavaszi vírusos összevisszaság vezetett a bajorok BL-diadalához.
– A német futballszövetség előrelátó módon rendezte el a dolgokat a március-áprilisi víruscsapás hetei során – elemez Klopp.
– Amikor a legtöbb ország felfüggesztette bajnokságát, a németek már májusban engedélyezték a nézők nélküli küzdelem újraindítását. Ezzel a Bayern előnyre tett szert, miközben kaotikus viszonyok uralták Európát.
Amúgy Klopp előzetesen a Bayern vagy a Manchester City végső győzelmére tippelt.
– Csakhogy az angol futball sokáig tétlenségre kárhoztatott, utána rohammenetben próbálta utolérni önmagát, az pedig nem megy, éppen ezért bukott el a City. A Paris SG, a Bayern BL-döntőbeli riválisa túl korán maradt tétmeccsek nélkül, mivel bajnoki folytatás hiányában is aranyérmesnek kiáltották ki. Később pedig rosszul sáfárkodott a BL-felkészülésre szánt idővel.
Klopp azért elismeri, hogy Európa valóban legjobb együttese nyerte a serleget, hiszen a vírus okozta futballkáoszban okosan gondolkodott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.