Aktuális

Laposa Zsófia kislány korában is borásznak készült

Viland Gabriella

Létrehozva: 2018.04.25.

A fiatal nő  a borkultúra népszerűsítése mellett amellett kampányol, hogy kortársai a magyar vidéken is meglássák az érvényesülés lehetőségét. Laposa Zsófi alig harmincévesen irányítja a családi birtokot.

Forrás: Instagram

A tájnak kell az embert formálnia, és nem fordítva. Táplálékot és megélhetést kell biztosítania azoknak, akik gondozzák. Laposa Zsófia, a harminc­éves borász ebben hisz, és esze ágában sincs elhagyni az országot. Külföldre csak tanulni ment, gyerekkora óta borásznak készült, így célirányosan biológia szakra járt a gimnáziumban.

A borászdiplomát a Kertészeti Egyetemen szerezte, majd utazásai során szüreteket látogatott, Valenciá­ban pedig egyetemi képzésen is részt vett. A mesterképzést Bordeaux-ban szerezte meg, on­nan egyenes út vezetett Badacsonyba, ahol most is él, és bátyjával közösen irányítja a mesés családi birtokot.

– Meghatódtam, hogy jelöltek a díjra, ugyanis számomra ki­emelt jelentőséggel bír a példamutatás. Szeretném, ha a fiatalok itthon maradnának, ha potenciális megélhetést látnának ab­ban és felismernék, sok esetben vidéken jobb az élet, mint a fővárosban. Vidéken minőségibb éle­tet lehet élni, egészségesebb és igényes. Fontos számomra a fenntartható fejlődés, a színvonal, imádok kirándulni, sétálni, futni, lovagolni a környéken – mesélte lapunknak Laposa Zsófia, aki 2013 óta készíti a Laposa Birtok borait, bátyja pedig a birtok irányításáért felel.

Régebben nem igazán ismertünk női borászokat, de mára változni látszik a kép. Az egyetemen a borászszakos hallgatók már majdnem fele hölgy.

– Férfiszakma volt a javából a borászat, hiszen fizikai igénybevétel is szükséges hozzá. A technológiai fejlődésnek köszönhetően megnyílt az út a hölgyek számára is. A nők kifinomultabbak, így nem árt, ha helyet kapnak a borászat terén, hiszen finom érzékkel viszonyulnak az ízekhez és az illatokhoz.

Nálam nem két vagy három dolog dönti el, hogy milyen a jó bor. Az öt alapíznek mind benne kell lennie, de fontos, hogy egyetlen egyet se lehessen külön kiérezni belőle. Az illatánál és az ízénél is ugyanazt az elvet vallom, legyenek harmóniában az összetevők, ne tolakodjon egyik sem.

Kellő sav- és alkoholtartalom mellett legyen meg a gyümölcsös érzet, de ne legyen disszonáns – mondta Laposa Zsófia, aki leginkább elegáns, koncentrált, mégis könnyed borokat szeret készíteni, amelyek tájról és évjáratról mesélnek.

A fiatal borászt, Zsófit a leginspirálóbb gasztronómiai teljesítmény kategóriában jelölték a Femcafe.hu Inspiráló Nők díjára. Hogy ő kapta-e a legtöbb olvasói szavazatot, május 10-én, a Várkert Bazárban tartandó ünnepélyes díjátadón kiderül.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130809_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713283511
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135238_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713283511
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte